Fejlesztések indultak a komlói tésztagyárban
2018. február 16. péntek 15:30

Hat új dolgozót vett fel, teherautót, dagasztógépet vásárol és informatikai rendszerét is fejleszti egy 37,5 milliós pályázati forrásból a komlói tésztagyár. A szociális szövetkezetként működő üzem a közmunkából nőtt ki, termékeit ma már három megyében, félszáz helyen értékesíti.
Egy sikeres pályázatnak köszönhetően jelentős fejlesztéseket hajthat végre a komlói tésztaüzem. A 2014-ben indult gyárban eleinte kizárólag közfoglalkoztatottak dolgoztak, a termékeiket pedig a városi közétkeztetésben, iskolák, egészségügyi és szociális intézmények konyháján hasznosították. A jó minőségű, helyi alapanyagokból készült tésztákra azonban nagy a kereslet, ami lehetőséget teremt a bővítésre.
„A nemrég szociális szövetkezetté alakult üzemben az idei évtől hat újabb főállású alkalmazott dolgozik, mind egykori közmunkások. A 37,5 millió forintos pályázat 3 éven keresztül, egyre csökkenő arányban járul hozzá az új munkatársak fizetéséhez" - ismertette Polics József polgármester. „Ezért cserébe a szövetkezet vállalata, hogy legalább további 18 hónapig mindannyiukat foglalkoztatja."
A bértámogatás mellett eszközbeszerzésre is lehetőség van. Egy új dagasztógépnek köszönhetően több tésztát és gyorsabban tudnak elkészíteni. Fejlesztik az informatikai hátteret is, aminek részeként az új számítógépek vásárlása mellett bevezetik a vonalkód-rendszert. Ez nem csak a raktárkészlet kezelését, hanem az értékesítést is megkönnyíti. Hosszú távon költségmegtakarítással jár, hogy az eddigi bérlés helyett saját teherautóval tudják kiszállítani a termékeiket. A pályázati keret egy kisebb hányadából pedig alapanyagokat, lisztet és tojáslét vásárolhat a gyár.
A komlói tészta népszerűségét jelzi, hogy három megyében 52 helyre értékesítik jelenleg. Két saját mintabolt mellett 16 közétkeztetőnek, 32 viszonteladónak és 4 szövetkezetnek is szállít a szövetkezet. A saját termékek mellett nagyon népszerű az általuk forgalmazott gluténmentes tészta is. A terv a további bővülés, hamarosan egy megváltozott munkaképességű dolgozó is munkába állhat, ősszel pedig újraindul a száraztészta-készítő képzés, ami tavaly is nagy siker volt.
Forrás: Komló Város Önkormányzat
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Éjjel és még kedden napközben is ránk...
- A bíborosok felvázolták a következő...
- Baranyában is megemlékeztek Isten...
- Jelölt kecsegéket telepítettek a...
- Csütörtökön ismét féláron fagyizhat...
- Karambol miatt félpályán halad a...
- Újra Mohács lesz a halétkek fővárosa,...
- Hétfőtől már naponta utazhatunk...
- Hatalmas balhé volt Pécsett:...
- Ismét csökkennek az üzemanyagárak kedden