Ezen a héten Baranyában is permetezik a vérszívókat
2018. július 16. hétfő 14:30

Budapesten és hat további megyében irtják a szúnyogokat a héten - tájékoztatta az országos gyérítési programért felelős Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság helyettes szóvivője hétfőn az MTI-t.
Mukics Dániel közölte: a tervek szerint ezen a héten 241 településen, közöttük Budapesten, továbbá Baranya, Tolna, Zala, Fejér, Győr-Moson-Sopron és Veszprém megyében, összesen 56 ezer hektáron permetezik a vérszívókat.
Arra is emlékeztetett: a múlt héten a Duna felső szakaszán több területen biológiai lárvagyérítés volt, amely az esőzések miatt kialakult tenyészőhelyeket érintette.
Felhívta a figyelmet arra, hogy a szúnyoggyérítés során kis dózisú deltametrin hatóanyagú irtószert használnak, így az sem az emberekre, sem a melegvérű állatokra, sem pedig a növényekre nem jelent veszélyt. A hatóanyag a kijuttatás után néhány óra alatt lebomlik, tehát hosszan tartó környezeti hatásokkal sem kell számolni.
Emlékeztetett: a katasztrófavédelem által irányított központi szúnyoggyérítés mintegy három hónapja tart, eddig 910 települést és 431 ezer hektárnyi területet érintett.
A www.katasztrofavedelem.hu oldalon elérhető a szúnyoggyérítés heti programja, vagyis az, hogy melyik településen, melyik napon permeteznek.
Az önkormányzatok a központi program mellett saját költségvetésük terhére önállóan is végezhetnek szúnyoggyérítést - közölte Mukics Dániel.
MTI - Fotó: Pixabay
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- A lucfenyők már feladták, nem bírják...
- Bánki Erik majd' negyven év után...
- Az erős, viharos szél felkavarhatja a...
- Ezen a napon robbant fel negyvenc éve...
- Minden eddiginél korábban indul a MÁV...
- Jön a ballagás, az anyák napja, jön a...
- Szakvezetéssel járhatjuk be ismét a...
- Ilyen volt az 1986-os május elseje...
- Tizenöt másodperc kellett a hírnévhez...
- A vevők helyett a kommandósok várták...

