Évről évre csökkenő közterhek mellett emelkedik a város adóbevétele
2018. november 14. szerda 16:14

A stabilitást szolgálja az elfogadás előtt álló új adókoncepció. A helyi közterhek egyike sem emelkedik 2019-ben, sőt, némelyik esetében pedig a fizetési kötelezettség csökkenéssel számolhatnak az érintettek. Idén főként a szigorúbb ellenőrzésnek, illetve a szankcionálásnak köszönhetően jól alakultak a város bevételei, október végéig nagyjából 11,8 milliárd forint folyt be a közös kasszába.
Az elmúlt években folyamatosan csökkentek a helyi adómértékek Pécsett, ennek ellenére évről évre emelkedett a közterhekből származó bevétel. Az idei esztendőben is teljesülnek az előzetesen kitűzött célok: október végéig összességében a tervezett összeg nagyjából 95 százalékát fizették be a Pécsett adófizetési kötelezettséggel bíró magánszemélyek és vállalkozások.
A városháza tájékoztatása szerint a legnagyobb rész az iparűzési adóból folyt be, több mint 7,1 milliárd forint. Jelentős összeggel járul hozzá Pécs működéséhez az építményadóból származó bevétel, amely meghaladja a 2,9 milliárd forintot. A gépjármű-tulajdonosok pedig körülbelül egymilliárd forintot fizettek be. Október 24-ig, a kimutatás készítésének napjáig a teljes beszedett adóösszeg meghaladja a 11,8 milliárd forintot, ám ennek egy részét a törvényi előírásoknak megfelelően a Magyar Államkincstáron keresztül a központi költségvetésbe kell utalni. A szakemberek 11,3 milliárd forintos adóbevételre számítanak a teljes 2018-as évet figyelembe véve.
A beszedett összegek növekedését a pécsi önkormányzatnál többek közt a „folyamatos feltáró tevékenységnek" és az ellenőrzéseknek tulajdonítják. Ezek mellett pedig szigorúbban lépnek fel azokkal szemben, akik megpróbálják megúszni a fizetést. Ennek egyik példája, hogy a korábbinál több alkalommal kezdeményezték gépjárművek lefoglalását, forgalomból történő kivonását.
Az új adókoncepció alapján 2019-ben egyik adónem esetében sem emelkedik a fizetendő összeg, lesznek viszont olyanok, akikre kisebb mértéket rónak ki. Az építményadó esetében például az egyedülálló nyugdíjasok - akiknek járandóságuk nem éri el a 85.500 forintot - 50 százalék kedvezményt kapnak, attól függetlenül, hogy mekkora ingatlanban élnek. Korábban ezt csak száz négyzetméter esetében lehetett érvényesíteni. Sokakat érintő változás lesz még, hogy pontosítják a foghíjtelkek fogalmát, amelynek köszönhetően a külső városrészekben élő telektulajdonosoknak nem kell adózniuk az ilyen jellegű földterület után.
Az adókoncepcióról a csütörtöki közgyűlésen döntenek a képviselők.
Palotás Péter
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Már több 1,6 millióan küldték vissza...
- Melegszik az idő, 30 fok is lehet már...
- Júniusban jön a pásztorkutyák...
- Megtaláltuk Pécs egyetlen...
- Nyolc előadással várja a publikumot a...
- Megérkezett Pécsre az élet védelmét...
- Színészeket, rendezőket és filmes...
- Egy pécsi polgármester története: a...
- Halálra gázoltak egy idős asszonyt...
- Prostitúcióra kényszerített két lányt...