Ennek így mégis mi értelme? Az első üléseket lezárták, de állni lehet a buszsofőr közelében

2020. augusztus 16. vasárnap 11:24

Ennek így mégis mi értelme? Az első üléseket lezárták, de állni lehet a buszsofőr közelében

A koronavírus-járvány miatt még márciusban felfüggesztették az első ajtók használatát a helyi autóbuszokon. Napjainkban ebből az intézkedésből annyi maradt, hogy a járművek első üléseire tilos leülni, azokat szalagokkal kerítik el. Olvasónk szerint azonban ennek nincs értelme, hiszen állni viszont lehet a sofőr közelében, a buszvezetők tehát nincsenek nagyobb biztonságban.


Érthető intézkedés volt a Tüke Busz Zrt. részéről, hogy a járművezetők védelme érdekében március közepén megtiltotta az első ajtók használatát a helyi járatokon. Ezzel egyidőben egy úgynevezett „biztonsági zónát" is kialakítottak az autóbuszokon, ahova nem léphettek be az utasok.

A szigor idővel enyhült, de ezt Pécsett furcsa módon oldották meg - hívta fel szerkesztőségünk figyelmét egyik olvasónk. Mint írta, a napokban a 23-as jelzésű busszal utazott Kertváros felé, „a járművön a megszokott tömeg volt, a másfél méteres távolságtartást el lehetett felejteni". A levélíró szerint a busz egészen a temetőig zsúfoltan közlekedett, amelyen „valamelyest enyhíteni lehetett volna, ha nincsenek szalaggal lezárva a vezetőhöz legközelebbi ülések".

Olvasónk úgy véli, természetesen érthető, hogy a társaság védeni szeretné a sofőröket, ugyanakkor ellentmondásos, hogy „azt semmi és senki nem tiltja, hogy a lezárt ülések mellett utasok álljanak". Sőt, mint hozzátette, az említett járaton bizonyos útszakaszokon többen is tartózkodtak a vezető közvetlen közelében.

„Budapesten is tilos volt egy ideig az első ajtón felszállni, teljesen lezárták a vezetőhöz közeli részt. A feloldást követően azonban a fővárosban ülni és állni is lehet a buszok elején" - hozta fel példaként. Olvasónk úgy véli, a pécsi „furcsa megoldás" csak a zsúfoltságot növeli. „Lényegében tehát nem biztosít védelmet a vezetőknek, inkább a vírus terjedését segíti elő" - összegezte mondanivalóját a levélíró.

A témával kapcsolatban természetesen megkerestük a Tüke Busz Zrt. tulajdonosát, a pécsi önkormányzatot, ám cikkünk megjelenéséig nem érkezett válasz. A városházán arról érdeklődtünk, hogy miért tartja indokoltnak a társaság az első ülések lezárását, valamint arra is rákérdeztünk, hogy felülvizsgálják-e az intézkedést.


Képünk olvasói fotó. 

Palotás Péter