Emberölés kísérletéért ítéltek el egy nőt Pécsett
2025. szeptember 18. csütörtök 14:23

A Pécsi Ítélőtábla az ügyészség fellebbezése alapján testi sértés helyett emberölés kísérletében állapította meg a bűnösséget.
A középkorú nő tizenhat éve élt egy konfliktusokkal terhelt élettársi kapcsolatban Tolna
településen. 2023. február 17. napján a pár ismét összevitatkozott, majd a veszekedésből lökdösődés lett, amelynek következtében a nő kétszer is elesett.
A vita hevében a nő a kamrából előhozott sodrófával először hátba, majd fejbe ütötte a párját.
A sértett védekezésül kicsavarta a nő kezéből a sodrófát, ezért ő a konyhaszekrényből
kikapott egy kést, amellyel mellkason szúrta a férfit.
Az első fokon eljárt Szekszárdi Törvényszék a vádlottat életveszélyt okozó testi sértés
bűntettében mondta ki bűnösnek, ezért 2 év szabadságvesztésre és 2 év közügyektől
eltiltásra ítélte.
Az ítélet ellen az ügyész a vádlott terhére, emberölés bűntette kísérletének
megállapításáért és a büntetés súlyosításáért, a vádlott és védője enyhítés érdekében
fellebbezett.
A Pécsi Fellebbviteli Főügyészség a szakértői bizonyítás megismétlését indítványozta,
amely eredményre vezetett. A másodfokú bíróság megállapította, hogy kizárólag a
vádlott szúró mozdulata okozta a mellkasi sérülést, ahhoz a sértett a késbe dőléssel
nem járult hozzá.
A fentiek miatt a cselekményt emberölés bűntette kísérletének minősítette, a büntetést
pedig 3-3 év szabadságvesztésre, illetve közügyektől eltiltásra súlyosította. Az ítélet
jogerős.
Forrás: Baranya Vármegyei Fellebbviteli Főügyészség
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Vasárnaptól változik a buszmenetrend...
- Hamarosan Villányig autózhatunk az...
- Taroltak a Baranya Mazsorett...
- Tovább enyhül az idő, kitör a tavasz...
- Csak délután látogathatók a betegek a...
- A nettó keresetek jobban emelkednek,...
- Farsangi hangulatban búcsúztathatjuk...
- Eltűnt egy tizenegy éves, mohácsi kisfiú
- Családi ház kapujába hajtott egy autó...
- Begyújtás közben súlyos sérülést...

