Elviselhetetlen bűz a szennyvíztelepen
2010. július 05. hétfő 08:20
A látvány lehangoló, a bűz pedig szinte elviselhetetlen. Több ezer tonnányi félig komposztált, félig viszont kezeletlen szennyvíziszap hegyek, a megtelt tárolóban és azon kívül. Az elmúlt hetek csapadékos időjárásának köszönhetően, a 40 százalékban fekáliát tartalmazó massza szétfolyt a területen, egy része már a környező vizes árokban kötött ki. Mindez Pécs korábbi vízszolgáltatójának, a Pécsi Vízmű egyik leányvállalatának, a Délkomp Kft.-nek a tulajdona. Az új szolgáltató, a Tettye Forrásház Zrt. is ezzel a céggel kötött először szerződést az iszap kezelésére, de a kft. hónapok óta nem szállított el semmit, sőt a technológiai berendezések egy részét is leszerelte.
Az ügyvezető arra hivatkozik, hogy jelenleg nincs kinek értékesíteni a komposztot. „Nem fejeztük be a munkát. Azt gondolom, hogy ha a Tettye Forrásházzal sikerül megegyeznünk egyfelől a jelenlegi helyzet felszámolásáról, másfelől a további együttműködésről, akkor folytatni fogjuk az iszap kezelését" - mondta el a hírTV érdeklődésére Dér Sándor, a Délkomp Kft. ügyvezető igazgatója.
A Tettye Forrásház vezérigazgatója azt mondja, a szerződés értelmében maximum kétheti iszap és komposzt tárolható a telepen. A mostani mennyiség ennek a többszöröse, ezért a problémát jelezte a zöldhatóságnak.
„Mi is megdöbbenve tapasztaltuk, hogy a komposztot az erre hivatott cég nem szállítja el a telephelyről, ezért is nem hosszabbítottuk meg a szerződést. Meglehetősen furcsa helyzet, hogy mi fizetünk érte, a komposzt pedig ott gyűlik" - közölte Winkler Tamás, a Tettye Forrásház Zrt. vezérigazgatója.
A zöldhatóság emberei nemrég helyszíni bejárást tartottak a telepen. A tapasztaltak alapján megállapították a súlyos környezetszennyezést, és ezért több millió forintos büntetést szabtak ki.
A Tettye Forrásház már keresi a megoldást. Rövidesen olyan új céggel kötnek szerződést, amely szabályosan kezeli, és rendszeresen el is szállítja a szennyvíziszapot.
Forrás: hírTV
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Másfél méter alá esik a Duna...
- Csaknem harminc éve varázsolja el a...
- Brutális karambol miatt lezárták a...
- Készülhet a Szeged és Pécs közötti...
- Eltűnt egy 31 éves pécsi nő, elindult...
- Ellopta majd eldobta a...
- Majd' kétszáz drogterjesztőt...
- Egy újabb borult, felhős nap vár ránk...
- CPAC Hungary - Orbán Viktor: Brüsszel...
- Több milliárdot elcsalt bűnbanda...

