Előzetesbe vágták a pécsi anyagyilkost - a gyanúsított tagad
2012. november 18. vasárnap 10:24
Előzetes letartóztatásba helyezte a Pécsi Városi Bíróság vasárnap azt a férfit, aki megölte az anyját a baranyai megyeszékhelyen.
Hajdu István, a bíróság elnöke újságíróknak elmondta, hogy az emberöléssel gyanúsított 44 éves B. Gábor letartóztatását jogerősen egy hónapra rendelték el. Az indoklás szerint a nagy tárgyi súlyú, öttől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő cselekmény miatt fennáll a szökés, elrejtőzés és a tárgyi bizonyítási eszközök elrejtésének veszélye.
Szentirmai Ágnes, a gyanúsított védője azt közölte: védence tagadja, hogy megölte volna az anyját.
A mentők pénteken értesítették a rendőrséget arról, hogy Pécsen, a Makár-tető dűlő egyik házában holtan találtak egy 71 éves asszonyt. A helyszíni szemle adatai és az első orvosi szakértői vélemény szerint a nő bántalmazás következtében halt meg.
A rendőrség a nyomozás során beszerzett bizonyítékok alapján a bűncselekménnyel az áldozat fiát gyanúsította meg; elfogták és őrizetbe vették. A tett indítékát és körülményeit még vizsgálják.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Eltűnt egy 31 éves pécsi nő, elindult...
- Egy falu kerül ma a NAV baranyai...
- Részeg siheder rendezett ámokfutást...
- Lángoló autó miatt áll a forgalom egy...
- Több mint tizennyolcezren...
- Meghosszabbították a nemzeti petíció...
- Idős pécsi házaspár életét mentette...
- Így vert át a palánkon egy pécsi...
- Az alagútban rekedt egy kamion,...
- A pécsi önkéntes mentők is segítik az...

