Előrefizetős vízmérők felszerelésével csökkentené a bérlők tartozását az önkormányzat

2018. március 08. csütörtök 11:47

Előrefizetős vízmérők felszerelésével csökkentené a bérlők tartozását az önkormányzat

Előbb megállítaná a növekedést, majd rövid időn belül csökkentené is az Elszámolóház az önkormányzati bérlakásokkal kapcsolatos rezsidíj-tartozásokat. Ennek érdekében már 366 darab úgynevezett előrefizetős vízórát szereltek be az ingatlanokba. Ahogy az a nevéből is kitűnik, ilyen műszer mellett csak akkor részesülnek a szolgáltatásból, ha ezért fizetnek is a lakás használói.

2017-ben több mint 130 millió forinttal tartoztak a Tettye Forrásház Zrt.-nek az önkormányzati lakások bérlői. Az ingatlanok üzemeltetését végző Pécs Városi Költségvetési Központi Elszámoló Szervezet (Elszámolóház) és a szolgáltató - egyéb intézkedések mellett - az előrefizetős vízórákban látja a tarthatatlan helyzet megoldását.

Ezek a műszerek gyakorlatilag úgy működnek, mint a feltöltő kártyás telefonok: a vízért előre kell fizetni, a szolgáltatást pedig azonnal korlátozzák, amint elfogy a pénz a mérőhöz tartozó plasztik lapról.

Érdeklődésünkre az Elszámolóháztól írásban azt a tájékoztatást kaptuk, hogy „a kártyás mérő alkalmazásával a korlátozott fizetési lehetőséggel rendelkező felhasználók csak olyan mértékben veszik igénybe az ivóvíz-szolgáltatást, amilyen mértékben azt finanszírozni is tudják". Ezáltal - tették hozzá - a tartozások kialakulása, újratermelődése megszűnik, emellett azok rendezését is biztosítja, a felhasználó az esetelegesen fennálló korábbi hátralékból is törleszt.

Albérletek esetében is jó megoldás lehet

Nem csak az önkormányzati bérlakások, hanem az albérletek esetében sem ritka, hogy a bérlő jelentős rezsitartozást halmoz fel - önhibájából vagy rajta kívül álló okokból. A Tettye Forrásház Zrt.-nél kérhető előrefizetős vízóra telepítése gyakorlatilag bármelyik pécsi ingatlan esetében, ezzel kapcsolatban ide kattintva érhető el információ.

Közölték, a tavalyi esztendő végéig összesen 366 darab kártyás vízmérőt építettek be a pécsi önkormányzati tulajdonú lakásokba, ez tíz százalékos arányt jelent. Érthető módon az első körben azokba az ingatlanokba került ilyen műszer, amelyekben a nagyobb tartozást felhalmozó bérlők élnek.

A cél, hogy minden felújított, vagy újonnan kiadott lakás előrefizetős vízmérővel rendelkezzen. A Tettye Forrásház és az Elszámolóház közös programja révén évente várhatóan kétszázötven ilyen berendezést telepítenek majd.

Megtudtuk, a műszer beszerelése ugyan adott esetben csak komolyabb átalakítással végezhető el, ám az érvényes bérleti szerződéssel rendelkező lakóknak nem kell fizetnie a vízmérőért és a munkálatokért sem, ezek költsége ugyanis az Elszámolóházat terheli.

Palotás P. - Fotó: Tettye Forrásház