Előre félnek a Kossuth tériek
2010. január 23. szombat 10:45

A nemsokára teljesen megújuló belvárosi tér rendeltetésével kapcsolatos elképzelésekről erősen megoszlanak a vélemények. A környéken lakók, a közeli klinika betegei, valamint a zsinagóga közelsége miatt sokan nem helyeslik a zajjal, lármával járó különböző rendezvények, fesztiválok, vásárok odatelepítését.
Goldmann Tamás, a pécsi zsidó hitközség nemrégiben megválasztott új elnöke a Pécsi Újság.hu megkeresésére elmondta, hogy hallottak a tervekről, de még nem tárgyaltak ez ügyben a városvezetéssel. Korábban a Konzum rendezvényeinek kapcsán keresték meg az önkormányzatot, kérve, hogy nagyobb ünnepeik alkalmával, valamint péntek este és a szombat délelőtti istentiszteletük idején ne zavarják a programok a hívőket, és ugyanezt fogják kérni legközelebb is.
Dr. Kollár Lajos, az egyetem Klinikai Központjának főigazgatója lapunknak elmondta, hogy a térrel délről határos két klinikai egység, az urológia és a fül-orr-gégészet a következő években a TIOP-pályázat kapcsán megvalósuló fejlesztéseknek megfelelően várhatóan 2013-ban költözik majd el új helyére. Addig azonban a klinika - különösen a fülészet (!) - betegei kénytelenek lesznek elviselni a téren tartandó koncertek és egyéb programok zajhatásait.
Egy közelben élő, munkatársunkat megkereső városlakó szerint is rosszul érintik őket a területre tervezett programok. A tér rossz akusztikával rendelkezik - csakúgy, mint a város főtere -, de a legnagyobb baj az, hogy a lakók érdekeivel senki sem törődik, hiszen a belvárosiaknak is nyugalomra lenne szükségük.
Képünkön városházi képviselők és a környéken telephellyel rendelkező cégek vezetői a Kossuth tér majdani járólapjait vizsgálják.
Horváth L. Balázs - Fotó: Dittrich Éva
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Ilyen volt egykoron egy bazi nagy...
- Megérkeztek az ötös lottó...
- Ismét látogatható a népszerű mecseki...
- Minden fontos információ elérhető a...
- Orbán Viktor: megszorítások helyett...
- Vasárnap is számíthatunk záporokra,...
- Tizedszer rendezik meg a Bőköz...
- Két autó ütközött, lezártak egy...
- Nagyon befűtenek: 34 fok is lehet...
- A királyválasztás elérése volt egy...