Előbb lefotózta fuldokló kedvését, s csak utána próbált segíteni rajta
2020. szeptember 10. csütörtök 16:49

Segítségnyújtás elmulasztása bűntettével gyanúsítanak egy pilisvörösvári férfit, aki először lefényképezte fuldokló kedvesét, s csak az után próbált segíteni, ezért a nő meghalt - közölte a Pest Megyei Rendőr-főpitányság csütörtökön a police.hu honlapon.
A közlemény szerint a nő a pilisvörösvári lakása hálószobájában az ágy fölé függesztett edzőkötél egyik szárába dugta be a fejét még 2019. április 10-én. A nő előrehajolt, mire a kötél megfeszült a torkán.
A 39 éves párja észrevette ezt, ám nem szabadította ki azonnal: elővette mobiltelefonját, lefényképezte és csak ez után emelte ki az akkor már eszméletlen nő fejét a kötélből.
Hiába értesítette a mentőket, majd próbálta újraéleszteni, elkésett, a nő megfulladt.
A nyomozásba bevont igazságügyi orvosszakértő megállapította, hogy ha a férfi azonnal kiszabadította volna a nőt és időben megkezdte volna újraélesztését, megmenthette volna az életét.
A férfit segítségnyújtás elmulasztása bűntettével meggyanúsították, bűnösségét nem ismerte el, a gyanúsítás ellen panaszt tett.
A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság a nyomozás során keletkezett iratokat vádemelési javaslattal megküldte az ügyészségnek - olvasható a közleményben.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Az ország egyes részein havazás...
- Prémium minőségű tejet adó...
- A vevők dobták össze egy idős...
- Állatorvosi ügyelet karácsonykor...
- Ingyen parkolhatunk Pécsett az ünnepi...
- A vizsgált égősorok csaknem...
- Átmeneti időre változik a pécsi IC-k...
- Így tartanak nyitva a nemzeti park...
- Itt a razzia mérlege: több mint...
- A karácsonyvárás jegyében találkoztak...

