Elismerte felelősségét a pécsi bár biztonsági őrének gyilkosa
2013. május 22. szerda 11:56
Elismerte felelősségét a Pécsi Törvényszéken szerdán kezdődött büntetőperben az a férfi, aki késsel szíven szúrta egy bár biztonsági őrét tavaly nyáron a belvárosban.
F. László azt állította a Kovács Attila bíró büntetőtanácsa előtt tett vallomásában, hogy szóváltásba került áldozatával, mert a szórakozóhelyen nem akarták kiszolgálni, a férfi ezután ráadásul többször inzultálta, bántalmazta is őt.
Az ügyészség emberöléssel vádolja a 42 éves, testi sértés, orgazdaság és egyebek mellett bélyeghamisítás miatt már többször büntetett, nagykozári illetőségű férfit.
A vádirat szerint F. László 2012. augusztus 18-án tért be a belvárosi szórakozóhelyre, ahol pontosan meg nem állapítható okból tettlegességig fajuló konfliktusa támadt a 21 éves biztonsági őrrel. A két férfi többször is egymásnak esett, s ugyan a vendégeknek többször sikerült kibékíteni őket, F. László elővette tőrkését és a bárszékkel védekező biztonsági őrt szíven szúrta.
A fiatalember a helyszínen életét vesztette, gyilkosa elmenekült, ismerőse és annak rokona segítségével négy napig bujkált a hatóságok elől. Végül a Terrorelhárítási Központ munkatársai fogták el egy pécsi kertvárosi lakásban.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Újabb visszaéléssel vádoltak meg egy...
- Orbitális csalássorozat végére tettek...
- Rangsor: ezek a vizek adták a legtöbb...
- A buszon sodort egy vidítót egy pécsi...
- Áll a Kolosszus a Széchenyi téren, a...
- Műszaki hiba miatt késnek a vonatok a...
- Szenzáció! Világbajnoki címet...
- Csaknem félezer vitorlás vágott neki...
- Árhullám érkezik a Dunán, Mohácsnál...
- Orbán Viktor: holnap eljön az igazság...