Elfogták a mentősre téglával támadó Magtár utcai férfit
2012. november 15. csütörtök 11:24

Vádemelési javaslattal fejezte be a Gyárvárosi Rendőrőrs azt a nyomozást, amely még június 22-én indult ismeretlen tettes ellen. Ekkor Pécsett, a Magtár utcában egy téglával dobtak hátba egy mentőst, aki nyolc napon belül gyógyuló, könnyű sérüléseket szenvedett.
Mint a Pécsi Rendőrkapitányság csütörtöki közleményében írja, a mentőszolgálat munkatársai egy begyógyszerezett nőhöz érkeztek a helyszínre, akit azonban ellátni nem tudtak, mert a vele lévő férfi szidalmazni kezdte őket és rájuk támadt.
A segítséget kérő mentősök egyikét, ekkor egy téglával hátba dobta az agresszív férfi, majd a mentőautó oldalának is hajított egy másikat. Az ismeretlen elkövető a helyszínről elmenekült, de a nyomozás során sikerült beazonosítani a cselekményt elkövető 33 éves, büntetett előéletű férfit, akivel szemben elfogatóparancsot adtak ki.
A gyanúsítottat végül a Tamási Rendőrkapitányság munkatársai fogták el egy héttel ezelőtt: kiderült, egy tolna megyei faluban bujkált.
A férfit közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntett, könnyű testi sértés vétség és rongálás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként kihallgatták, az ügyet a Gyárvárosi Rendőrőrs a napokban vádemelési javaslattal küldte meg a Pécsi Városi Ügyészségnek.
Archív képünk a Magtár utcában készült.
EQM
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Eltűnt egy 31 éves pécsi nő, elindult...
- Egy falu kerül ma a NAV baranyai...
- Részeg siheder rendezett ámokfutást...
- Lángoló autó miatt áll a forgalom egy...
- Több mint tizennyolcezren...
- Meghosszabbították a nemzeti petíció...
- Idős pécsi házaspár életét mentette...
- Így vert át a palánkon egy pécsi...
- Az alagútban rekedt egy kamion,...
- A pécsi önkéntes mentők is segítik az...

