Elegük van a máriagyűdieknek, az LMP meg melléjük állt: se képviselet, se buszjárat
2013. április 21. vasárnap 08:47
Sokan voltak kíváncsiak a Lehet Más a Politika (LMP) és több civil szervezet által tető alá hozott lakossági fórumra Máriagyűdben. Témául elsősorban a megszüntetett buszjáratok, valamint a Varga Tamás fideszes önkormányzati képviselő külföldre távozása miatt képviselet nélkül maradt városrész ügyének megoldása szolgált.
Mint az LMP Baranya megyei Szervezete a lapunkhoz eljutott beszámolójában írja, „Varga Tamás, a településrész fideszes önkormányzati képviselője 2012 októberében munkavállalás céljából Ausztriába távozott, de a képviselői mandátumáról nem mondott le. Távolléte alatt a körzetében megszüntették a buszjáratok többségét, amely súlyosan érinti a máriagyűdi lakosokat, hiszen posta, gyógyszertár, iskola és egyéb közszolgáltatások és közintézmények híján mindenért be kell utazniuk Siklósra".
A fórumot Angyal Károly Tibor az LMP dél-baranyai és siklósi csoportjának vezetője nyitotta meg. Beszédében elmondta, a fórum célja, hogy a máriagyűdiek elmondhassák a véleményüket a helyi ügyekkel kapcsolatban és az, hogy közösen találjanak megoldást a helyieket sújtó problémákra. Beszélt Siklós-Máriagyűd és a térség kitörési lehetőségeiről és kijelentette, hogy az LMP 2014-ben nem kívánja viszont látni Marenics Jánost a siklósi polgármesteri székben, hanem egy teljesen más szemléletű személyben és testületben gondolkodnak.
Szalai Ottó, a Siklósért Megalkuvás Nélkül Egyesület sajnálattal állapította meg, hogy a siklósi képviselő testület többi tagja Marenics Jánoshoz hasonlóan távol maradt a fórumtól annak ellenére, hogy mindannyian névre szóló meghívót kaptak rá. Mint a fórum egyetlen önkormányzati képviselője, felajánlotta segítségét a máriagyűdieknek.
A zöldpárt összefoglalója szerint „Dr. Keresztes László Lóránt az LMP pártigazgatója a helyiek bátor kiállását méltatta, valamint az ügyek mentén együttműködés, a közös fellépés és civilek nyomásgyakorlásának fontosságát hangsúlyozta". Ismertette az LMP törvénymódosító javaslatát, amely segítségével kiküszöbölhetővé válna, hogy a Varga Tamáshoz hasonló esetek megtörténjenek. Ígéretet tett a helyieknek arra, hogy ezt az ügyet sem az LMP, sem a jelen lévő civilek képviselői nem fogják annyiban hagyni. A jelenlévőket a helyi buszjáratért való küzdelem folytatására biztatta.
A rendezvényen a hallgatóság is felszólalhatott. A buszjáratok megritkításán túl szóba kerültek a posta, a helyben lévő házi orvosi ellátás, a gyógyszertár, az óvoda, a segélyhívó telefonfülke hiányával, valamint a fizető parkolók, a laktanya és a közvilágítással kapcsolatos problémák is.
A lakossági fórumot követően a résztvevők békés fáklyás felvonulással hívták fel a figyelmet a képviselet nélkül maradt településrész problémáira.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Napos, kora nyáriasan meleg napunk...
- Várja új hallgatóit a Pécsi Püspöki...
- Csaknem félezren dolgozhatnak majd a...
- Péntekig lehet nevezni a Virágos...
- Mohácsi, majd pécsi...
- Ha húsz percnél többet késik a busz...
- Amikor még a pécsi belvárosban is...
- A hűvös május miatt elhúzódik az idei...
- 180 milliót csalt ke egy pécsi nő...
- Hónapok óta nyoma veszett egy 44 éves...