Elcsíptük az érettségizőket: Arany nem jött be, a matek nehéz, a töri simább ügy volt
2017. május 10. szerda 16:29

Javában tart még az érettségi időszak, de a magyar, a matek és a történelem írásbelin már túl vannak a diákok. Szerda délelőtt volt szerencsénk elcsípni néhány fiatalt, akik az eddigi tapasztalataikról számoltak be a vizsgákkal kapcsolatban.
- Legalább anya büszke lehet, hogy benne leszek az újságban … persze az érettségimen kívül, legalább is remélem – nyitott egy poénnal az egyik diák, Mang Kíra az Általános Nevelési Központ gimnáziuma előtt, amikor a vizsgákról kezdtük faggatni őket.
- Hétfőn a magyarral kezdtetek. Mi a véleményetek az idei feladatokról?
- Kilencven percet kaptunk az első részre, ami a szövegértésből és az érvelésből állt. Mivel idén Arany-év van, sokan arra számítottunk, hogy Arany Jánossal lesz kapcsolatos a szöveg, ezzel ellentétben semmi ilyesmiről nem volt szó, ami meglepetésként ért minket. Petőfire és a dagerrotípiára épült az egész, az idővel viszont sokan gondban voltunk ennél a résznél, a kérdéseket többször át kellett olvasni, mire megértettük őket. A második résznél novellát kellett elemezni és verseket összehasonlítani. Százötven perc állt rendelkezésünkre, ami szerintünk nagyon sok volt, előbb is végeztünk vele. Összességében tehát az időbeosztással akadtak problémák, de a feladatok többségét meg lehetett oldani - vélekedett Kőszegi Alexandra.
Ez volt, ez van még hátra
- Milyen volt a matek? Talán ez az a tantárgy, amitől leginkább tartanak a diákok.
- Igen, a legtöbben a matektól féltek most is. Mi kéttanosok vagyunk, szóval angolul kellett vizsgát tennünk matekból és történelemből is. Nekünk nehezebb kérdéseket adtak, mint a magyarosoknak, s hibás is volt az egyik feladat, amit később tudtunk csak meg. Reméljük a legjobbakat.
- Ma, azaz szerdán történelemből vizsgáztatok. Hogy ment?
- Mi rosszabbra számítottunk. Új rendszer alapján állították össze az idei történelem érettségit, régebben nem volt ennyi forrás és a pontozás is változott. Sokkal könnyebben oldottuk meg a feladatokat a források alapján, és az atlasz is rengeteg segítséget nyújtott. Nálunk a reformáció volt a téma, a magyarosoknak az ókori görög hitvilág, a tatárjárás és az idei érettségiben feltűnt a roma kultúra is, ami újdonságnak számít. Az ehhez kapcsolódó feladat érthető és egyszerű volt, így a töri sem számított akkora ördöngösségnek - zárta rövidre a kérdést Péter Petra.
Képünkön: Mang Kíra, Kőszegi Alexa és Péter Petra az ANK diákjai.
Pauska Petra - Fotó: Dittrich Éva
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Boltba indult, aztán nyoma veszett...
- Szerdán dönt a kormány az árrésstop...
- Pótlóbuszok járnak Villány és Mohács...
- Levélben kérték Orbán Viktort,...
- Tovább épülhet a M60-as sztráda:...
- Figyelem! Már csak két hét van az...
- Áprilisban is olcsóbban tankolhattunk...
- Szijjártó Péter Pécsett: a magyar...
- Újra Mohács lesz a halétkek fővárosa,...
- Hétfőtől már naponta utazhatunk...