EKF-projektek: csúsznak vagy sem?
2008. augusztus 04. hétfő 20:46

Mint ismert, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség június elején tette közzé azt az ajánlást, amely alapján a Pécs2010 Menedzsment Központnak el kell készítenie az EU-s pályázati dokumentációt.
Csúszik a Zsolnay Negyed (is)?
A központ hozzá is látott a munkához, s az uniós források lehívásához szükséges pályázatokat a Tudásközpont és a Konferencia és Koncertközpont esetében már beadták a Dél-Dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökséghez.
Szász Andrea, a menedzsmentközpont kommunikációs igazgatója szerint tartják az ütemtervet, s gyorsíthatják a folyamatokat azzal, ha feltételes közbeszerzési eljárást hirdetnek meg - erre hamarosan sor kerül. A pályázati anyag nyári befogadása (amely azt jelenti, hogy a technikai feltételeknek megfelelt a dokumentáció) után azonnal megköthető lesz a kivitelezési szerződés a közbeszerzések nyerteseivel, így "időben elkezdődhetnek a munkálatok". A támogatási szerződések aláírási időpontja nem befolyásolja a kivitelezések megkezdésének őszre tervezett határidejét, mondta.
Forrásaink szerint viszont a Pécsi Konferencia- és Koncertközpont (PKK), illetve a Tudásközpont EU-s pályázati anyagát már március végén be kellett volna adni, a támogatási szerződést - amely megnyitja az uniós forrásokat - pedig május 31-ig meg kellett volna kötni. Mint ismert, a PKK pályázati anyagáról azonban csak a legutóbbi, június 26-i közgyűlésen született döntés, s a beadás után a dokumentáció értékelésére hatvan nap áll rendelkezésre. A Tudásközpontról szóló végleges - a város az egyetem és a megye közötti - konzorciumi együttműködési megállapodást szintén csak ezen az ülésen fogadták el a képviselők.
B. M. - Fotó: Dittrich Éva
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Ritka égi jelenség szemtanúi lehetünk...
- Költségvetési csalás miatt ítéltek el...
- Orvosi bravúr Pécsett: egy teljesen...
- Óvópedagógust vádoltak meg óvodások...
- Állatorvosi ügyelet a hétvégén...
- A visszaváltás kapcsán indult...
- Hónapokon át rettegésben tartotta...
- Megadták a kilövési engedélyt, a...
- Orbán Viktor: Ursula von der Leyen...
- Késéssel járnak a vonatok a pécsi...