EKF a palkonyai pincesoron is
2008. május 11. vasárnap 17:29

Ezen a napon a borbarátok nyolc-tíz olyan pincébe is bejuthattak, amelyek különben egész évben zárva vannak a közönség előtt. A szervezők emellett két különlegeséggel is igyekeztek színesíteni a hagyományos programkínálatot.
Az első, egy különleges játszóházat is magába foglaló EKF-stand volt, amelyben az érdeklődők a projekt munkatársaitól és a kihelyezett szóróanyagok segítségével tájékozódhattak a 2010-es készülődés mikéntjéről, amellett, hogy részt vehettek a menedzsment "Üzenj a jövőbe!" kisfilmjének készítésében is - tájékoztatta a Pécsi Újság.hu-t Rechnitzer Szilvia, a rendezvény szervezője.
A környezettudatosságra is szerették volna felhívni a figyelmet ez alkalommal. A faluházban berendezett Retextil Café-ban újrafelhasznált ruhákból készítettek bútorokat a kézművesek, amellyel egy időben különböző biotermékekből készült bemutatót is végignézhettek az érdeklődők.
Tánczenei fronton a megszokott bordal-koncertek és -lovaggá avatás mellett egy rövid, de annál színesebb flamenco táncbemutatót láthattak az érdeklődők. A spanyol együttes azon apropóból képviseltette magát a baranyai faluban, hogy idén országuk ad otthont a kulturális főváros projektnek, továbbá "így próbáltunk meg egy kis spanyol vért csempészni a fesztiválb a"- mondta Rechnitzer.
Szöveg és kép: B. G.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Jön a vénasszonyok nyara, de ezt...
- Őszre elkészül a Pécsi Harmadik...
- Indul a Szamárfül Fesztivál: ingyenes...
- A Mecsekről száguldott Pécs...
- Pécsett is megkóstolhatjuk...
- A Pécsi Egyházmegye alapításának...
- Elkezdődött a szarvasnász, jön a...
- Villámcsapás miatt vonultak ki a...
- Újra kérhetik az azonos összegű...
- A koronavírus-fertőzések számának...