Egyre több parkolóhely lesz Pécsett - A magánparkolókban is emelkedtek az árak

2018. július 15. vasárnap 11:38

Egyre több parkolóhely lesz Pécsett - A magánparkolókban is emelkedtek az árak

A pécsi képviselő-testület legutóbbi rendes ülésén döntés született a pécsi parkolási rendszer felülvizsgálatáról. A tervek szerint az önkormányzat még több parkolóhelyet alakít ki a városban, ennek legújabb jeleként például a Tüzér utcai PÉTÁV-központ mellett hoznak létre közel harminc új helyet az autók számára.

Ez utóbbi elképzelés annak az egymilliárdos forintos projekt keretében valósul meg, amelynek révén például megújul a Magaslati út-Surányi út-Angster József út menti tengely, valamint a már épülő, a Mecsekoldal tehermentesítésére szolgáló bálicsi elkerülőút.

Ebből a keretből várhatóan 10-15 millió forint erejéig bővítik ki nyugati irányba a Magyar Lajos utcában lévő parkolót, amelynek szükségességét a közelben lévő PÉTÁV-ügyfélszolgálat, az óvoda és a lakásszövetkezeti iroda együttes jelenléte indokolja, hiszen állandó a túltelítettség a környéken.

Ez a mennyiség alapjában véve nem tűnhet magasnak, ha belegondolunk, hogy a városban a Biokom kezelésében jelenleg 5700 parkolóhely található a védett övezeti parkolókkal együtt.

Ugyanakkor a megnövekedett autóforgalom miatt és a város élhetőbbé tétele érdekében csökkentenék a belvárost érő terhelést, ezért szükséges majd - nyolc év után - kis mértékben emelni a parkolási díjtételeken.

Amire egyébként néhány belvárosi magánparkoló üzemeltetője már sort is kerített. Az eleve nem olcsó díjakat egy-két helyen tíz-tizenöt százalékkal már megemelték, így például van, ahol egy óráért az eddigi 300 helyett 340 forintot kell fizetniük a sofőröknek.

Mindez persze nem jelenti azt, hogy rögtön csökkenni fog a belvárosi utcák telítettsége - bár új magánparkolók megnyitását nem jelentették be a közelmúltban az illetékeseknek -, ám hosszú távon elképzelhető, hogy javulni fognak a közlekedési viszonyok az érintett területeken.

 

H. L. B. - Fotó: Dittrich Éva