Egymilliárdos számlagyárat füleltek le Pécsett
2010. február 17. szerda 09:44
A vámnyomozók bűnügyi információk alapján házkutatást tartottak egy pécsi garázsban ahol nagy mennyiségben foglaltak le olyan bélyegzőket, számlatömböket és egyéb bizonyítékokat, melyek arra utaltak, hogy az említett garázsban egy számlagyár működött.
A házkutatások, adatgyűjtések eredményének alapján az körvonalazódott, hogy J. I. pécsi lakos az elmúlt három év során közel száz gazdasági társaságnak nyújtott segítséget azzal, hogy nem létező, vagy már megszűnt, illetve felszámolás alatt álló gazdálkodók nevében fiktív, tényleges gazdasági eseményt nem takaró költségszámlákat állított ki. Ezekkel a számlákkal a vevők jogellenesen csökkentették fizetendő adójukat. A számlagyár nagyságát jellemzi, hogy az elkövető 21 gazdasági társaság nevében, több mint egymilliárd forint értékben töltött ki fiktív számlákat. Ezen számlák felhasználásával, könyvelésben szerepeltetésével a befogadó cégek közel 200 millió forinttal rövidítették meg a központi költségvetést.
A bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható J. I. a nyomozás megindulásáról tudomást szerezve a hatóságok és felelősségre vonás elől menekülve elrejtőzött. Bujkálása alatt - a rendelkezésre álló adatok, információk szerint - folyamatosan, a tanuk alkalmankénti súlyos fenyegetésével, a nyomozás menetének befolyásolására törekedett (volt olyan tanú, akinek éles lőszert küldött). A vámnyomozók a közel két hónapos bujkálás végére tettek pontot azzal, hogy egy sikeres akció alkalmával a gyanúsítottat a pécsi köztemetőben elfogták.
A bűncselekményekkel okozott kár megtérülése érdekében a nyomozó hatóság ez idáig közel 80 millió forintot zároltatott a számlákat befogadó cégek bankszámláin és a nyomozás következő szakaszában további, hasonló intézkedések várhatóak.
Az említett bűncselekmények elkövetése miatt akár nyolc évig terjedő szabadságvesztés is kiszabható, így a bűncselekmények súlyára, valamint a tanúk befolyásolására tett kísérletre tekintettel a nyomozó hivatal az elkövetőt őrizetbe vette, majd a Pécsi Városi Bíróság előzetes letartóztatásba helyezte.
Forrás: Vám- és Pénzügyőrség Dél- dunántúli Regionális Parancsnoksága
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Horvátország leghosszabb hídján is...
- Idegen férfi neszezésére ébredt egy...
- Újjászületik a Nagyharsányi...
- Egy héten át tartó rendőrségi razzia...
- Ezúttal Mohácson próbálják átverni az...
- Orbán Viktor: megszorítások helyett...
- Csaknem hetven fiatal zarándokolt...
- Már javában érkeznek a tankönyvek az...
- Egészségügyi dolgozókat tüntettek ki...
- Kötelező bolhairtást (!) rendelt el a...