Egyelőre nem tudják a pécsi cégeknél, mekkora kiesést jelent nekik a központi rezsicsökkentés
2013. március 21. csütörtök 19:17

Kiverte a biztosítékot Orbán Viktor miniszterelnöknél a Fővárosi Törvényszék legutóbbi rezsicsökkentéssel kapcsolatos ítélete, amelyben a Magyar Energia Hivatal rendszerhasználati díjakat meghatározó rendeletével szemben indított bírósági felülvizsgálat során első fokon a gázszolgáltatóknak adott igazat. A kormányfő erre válaszul bejelentette, hogy a tervezett tíz százaléknál még nagyobb mértékű csökkentést irányoznak elő, amelynek társadalmi támogatottságára aláírásgyűjtésbe kezdenek - ami már Pécsett is elkezdődött Csizi Péter alpolgármester vezetésével. Az érintett pécsi cégeknél egyelőre nem tudják, hogy mennyivel kevesebb bevétellel kell emiatt beérniük.
Január elsejétől kevesebbet kell fizetnünk a távhőért, a gáz- és villany áráért, a kabinet július elsejétől pedig további rezsicsökkentő intézkedéseket vezet(ne) be. A feltételes mód egyelőre indokolt, hiszen az illetékes bíróság a kormányrendeletet megtámadó gázszolgáltatóknak adott igazat.
A tervezett rezsicsökkentés mindenesetre komoly érvágást jelent a szolgáltató cégeknek, igaz, a PÉTÁV esetében a kieső hatszázmillió forintot az állam távhőtámogatás címen már kompenzálta. Bonyolultabb a helyzet a víz- és hulladékszolgáltatás területén, hiszen a díjtételek - ellentétben a villany árával - nem hatósági árasak, azaz nem központilag meghatározott tarifák.
Csöngei Adrienn, a Tettye Forrásház szóvivője megkeresésünkre nem kívánt konkrét számokat mondani azt illetően, hogy mekkora bevételkiesést jelenthet a társaságnak a rezsidíjak tervezett csökkentése.
Nyilván a pécsi társaság számára is több százmillió forintos tételről lehet szó, csakúgy, mint a BIOKOM Kft. esetében. A városüzemeltetésért is felelős cég szintén nehéz helyzetbe került idén, hiszen a tervezett díjtételcsökkentésen kívül még 300 millió forint értékben hulladéklerakási járulékot is ki kell(ene) gazdálkodnia.
Mindezek következtében Lóczi Szidónia pr-menedzser sem tudott érdemi válaszokat adni arra vonatkozóan, hogy milyen forrásból és miként tudna a vállalat megfelelő módon reagálni a kihívásokra.
- Feltételezéseink, találgatásaink vannak ugyan, de amíg semmi konkrétum nincs az ügyben, addig nem tudunk kielégítő nyilatkozatot adni - fogalmazott a szakember.
H. L. B.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Négyes karambol miatt lezárták a...
- Visszatért Pécsre Páva Zsolt:...
- TCR World Tour: Michelisz Norbert...
- Egy hónapon át tartó razziába kezd a...
- Egy héten át razziáznak a rendőrök az...
- Megadták a kilövési engedélyt, a...
- Még egy hétig nem a Keletibe érkeznek...
- Orvosi bravúr Pécsett: egy teljesen...
- Egy méterrel emelkedik a Duna...
- Buszbaleset szemtanúit keresik a...