Egy szakma, amiről keveset tud a világ
2010. május 22. szombat 11:37
„Az erdő és a zöld gondolat" címmel megrendezett program központi témája az erdészeti kommunikáció hazai és külföldi gyakorlatának ismertetése mellett a szakma társadalmi alábecsültsége, a szakmán belüli érdemi összefogás sürgetése és a hatékony kommunikációs stratégia kialakítása volt.
Az erdészek célja, hogy munkájukat és annak társadalmi hasznosságát, jelentőségét minél hatékonyabban, a társadalom szélesebb körében is megismertethessék. A Századvég Alapítvány elnöke, Stumpf István által védnökölt, és a Nyugat-Magyarországi Egyetem tudományos hátterét is felvonultató rendezvényen tíznél több előadás hangzott el. Ezekben az alapkérdések mellett kiemelt hangsúlyt kapott az égető környezeti problémákra (globális energiaválság, gazdasági és környezeti válság) javasolt lehetséges megoldások, a rendszer szintű (politikai, jogi, társadalmi) berendezkedés alapvetéseiben szükséges szemléletváltozás, továbbá a lokális, helyi erőforrásokra alapuló cselekvés szorgalmazása.
Forrás: Euroastra
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Ősszel érkezik az élelmiszer-utalvány...
- Hatos lottó: óriási változás jön...
- Használt ruhákból készít menő...
- Fotóival keres szerelmet Kustánczi Lia
- Elhunyt Szebeni János, rádiós,...
- Magyarországon is kimutatták a...
- Kirajzolódott a mohácsi Duna-hídhoz...
- Idén is megrendezik a Pécsi...
- Jön a pécsi buszos sztrájk: ezek a...
- Kedden indul az Ördögkatlan...