Egy harmonikus, tépett lélek

– A szeptemberi Jelenkorban Takáts József irodalomtörténész születésnapi köszöntőjében így jellemzi önt: „a kiegyensúlyozott ember”. Hogyan vonatkoztatná önmagára a kifejezést?
– Örülök, hogy kollegám és barátom ilyennek lát. Igyekszem egy kiegyensúlyozott ember magatartását követni, de akár ki is lehetne egészíteni: egy „harmonikus, tépett lélek” vagyok. Kiegyensúlyozott vagyok, mert megpróbálom az értékeimet egyensúlyba hozni, ezt nevezném hagyományos szóval harmóniának, mely mögött viszont nagy küzdelem van.

– Hogyan működik mindez, amikor órát tart a diákjainak?
– Azt mondják rólam, hogy előadásaim világosak és érthetőek, pedig ma is éppúgy izgulok, mint kezdő koromban. Enélkül a belső feszültég nélkül nem is lehetne kellő lelkesedéssel a hallgatóság elé állni. A kutatómunkám során pedig rengeteg kérdéssel találkozom. Néha éjjel is felébredek, mert megy a fejemben a szöveg. Feloldódás, ha az ember eljut ezeknek a kérdéseknek egyfajta megoldásáig. Bár sosincs egyetlen megoldás.

– Nemrég zajlott Pécsett az EL-projekt művészeti programsorozat, melynek mottója az „elmenni vagy maradni” kérdése volt. Vagyis az, hogy pécsi művészek, gondolkodók, alkotók miért máshol lesznek sikeresek, és vajon mi vár azokra, akik maradnak. Ön tüke pécsiként szembesült valaha ezzel a dilemmával?
– Az ELTÉ-n tanultam, s ma is tartok Budapesten órát a Károli Gáspár Református Egyetemen, korábban pedig a Veszprémi Egyetemen vezettem a Színháztudományi Tanszéket. Azonban a kötődésem Pécshez eltéphetetlenül erős. A Bölcsészettudományi Karon lévő irodámtól kétszáz méterre születtem, 1946-ban a kar helyén működő Pius Gimnáziumban kezdtem tanulni, és tulajdonképpen azóta is ebben az épületben élem az életemet. Ugyanannál az íróasztalnál dolgozom már harminc éve, amely tisztelt elődömé, Bécsy Tamásé volt. Nagyon szeretem azt a miliőt, amit ez a szoba és ez az íróasztal reprezentál, amit a tanítványaim és a munkatársaim jelentenek. A kollegák meglepetéskötete nagy megtiszteltetés volt számomra. Huszonkilenc szerző állította össze a tiszteletemre. Azt, amit elértem, jórészt nekik köszönhetem.

– Nagyon sokszínű a kutatói múltja: a szöveg hitelességével, változataival foglalkozó textológia, a magyar felvilágosodás, reformkor és romantika irodalma, a 18-19. századi dráma és színház, hogy csak néhányat említsek. Melyik terület a legmeghatározóbb?
– A kutatásaimnak van egy középpontja, egy vezérlőelve: a dráma, mely köztes helyet foglal el az irodalom és a színház között. Ez a kétarcúság ösztönzött arra, hogy egyrészt irodalomtörténettel, másrészt színháztörténettel foglalkozzam. Úgy gondolom, hogy a drámák vizsgálatából kihagyhatatlan szempont a színháztörténet. Kérdésére válaszolva: amit maga sokszínűségnek nevezett, az a dráma sokszínűségéből következik. Igazából mindig a drámával próbáltam foglalkozni, és természetesen mindazzal, amivel a dráma érintkezik. Minden kutató szellemi élete egy kaland, előre eltervezhetetlen.

– Jelenleg is folytat kutatást a drámával kapcsolatban?
– Katona József drámáival kezdtem el foglalkozni ismét. Már az egyetemi szakdolgozatomat is a romantikus drámából írtam, csak most más szempontból, több tudásanyaggal és tapasztalattal kelek útra. Jelenleg egy elnyert pályázat keretében folytatok kutatómunkát, amely Katona korai drámáinak kritikai kiadását szolgálja, és 2014-ig kell elkészülnie. Most jött el az ideje annak, hogy ismét szembenézzek a Bánk bánnal. Hiszek abban, hogy az nem egy régimódi dráma, amit illik elolvasni és megnézni, hanem nagyon izgalmas, minket is érintő problémákat tartalmaz. Ezeket próbálom kibontani.

– Tüke pécsiként pedig a város irodalmának kutatásába is belefogott, melynek első kötete idén meg is jelent A magyar Athén címmel, összefoglalva a helyi irodalmi műveltséget 1009-től 1780-ig.
– Ez valóban a pécsiségemből következik. Megdöbbenéssel jöttem rá, hogy milyen nagy szöveganyag vár feldolgozásra. Jelenleg egyszerre tárom fel és írom meg a pécsi irodalomtörténet korszakait, melyet öt kulcsintézmény köré szervezek, hiszen egy várost az intézményei tesznek várossá. Az „öt torony” gondolata, amely bár Pécs hagyományos, mindenki által ismert szimbóluma, az én kutatásom esetében öt intézmény: a püspökség, az egyetem, a könyvtár, az irodalmi fórum és a színház által létrejövő szellemisége, kultúrája a városnak.

Takács Tímea – Fotó: Kováts Judit