Egy előzés miatt verekedtek össze Mohácson
2017. szeptember 17. vasárnap 09:17

Három motoros és egy gépkocsivezető verekedett össze egy előzés miatt Mohácson.
Garázdaság bűntett, valamint testi sértés elkövetésének megalapozott gyanúja miatt nyomozott a Mohácsi Rendőrkapitányság egy 56 éves szlovák férfi, egy 30 éves és egy 29 éves szlovák nő, valamint egy 26 éves dunaszekcsői férfi ellen, akik júliusban, Mohács-Szőlőhegyen egy közlekedési szituáció miatt szóváltásba keveredtek, majd össze is verekedtek.
A vita abból alakult ki, hogy a motorokkal közlekedő szlovák állampolgárokat egy autó megelőzte és a motorosok úgy gondolták, hogy az autós előzés közben túl közel ment hozzájuk, ezért ezt számon kérték rajta. A rendőrök a három motorost előállították és a gépkocsivezetővel együtt kihallgatták őket gyanúsítottként. A bűncselekmény elkövetését valamennyien elismerték.
A nyomozást a Mohácsi Rendőrkapitányság a napokban befejezte, és az ügyben keletkezett iratokat vádemelési javaslattal megküldte az ügyészségnek.
Forrás: police.hu
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Kétmilliárdos kárt okozott az...
- Bár a szereplők cserélődnek, nem...
- Továbbra is a pokol bejárata Pécs...
- Szeret bálványokat döntögetni, de...
- Pécsett is elérhető a sajátsejtes...
- Börtönbe küldene egy brutális...
- Lesz minden is a héten: napsütés,...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- Egymás után lobbantak fel a...
- Fesztiválbérletet is nyerhetnek a...

