Dr. Őri László köszöntötte a vajdasági fiatalokat
2017. szeptember 11. hétfő 12:37

A pécsi székhelyű Kosztolányi Dezső Céltársulás város által támogatott projektjének, a Pécsi Kalandozások programnak keretében a Vajdaságból érkezett ismét több mint harminc diák Pécsre. A fiatalokat dr. Őri László köszöntötte a Zsolnay-negyedben, s bejelentette: idén is folytatódik a program, amelyben eddig már több mint 1150 fiatal lépte át a határt.
A pécsi kezdeményezésnek immár Magyarország, Vajdaság, Drávaszög-Szlavónia és Erdély területén közel 30 településén működik helyi munkacsoportja, mintegy 300 önkéntessel, akik főként egyetemista fiatalok.
Dr. Őri László, Pécs alpolgármestere hétfőn azt mondta, hiánypótló kezdeményezésről van szó, hiszen a program során olyan fiatalok is élvezhetik az ország és Pécs vendégszeretetét, akiknek más módon nem lenne lehetőségük az ismeretszerzésre, utazásra, kikapcsolódásra.
A Pécsi Kalandozások az idei tanévvel folytatódott és egészen az iskolai nyári szünetig tart.
Forrás: Pécsi Önkormányzat
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Megadták a kilövési engedélyt, a...
- Visszatért Pécsre Páva Zsolt:...
- Túlterhelt postásokról, lassú...
- Pécsi Arcok - Dr. Sárosi István...
- Orvosi bravúr Pécsett: egy teljesen...
- Egy hónapon át tartó razziába kezd a...
- Költségvetési csalás miatt ítéltek el...
- Töltőkábel okozott tüzet szerdára...
- TCR World Tour: Michelisz Norbert...
- Vaddisznóval ütközött egy Pécsről...