Dörzsöltek a vásárcsarnok környéki illegális kofák: tudják, nem kaphatnak büntetést
2013. június 09. vasárnap 20:55

Kitapasztalták a joghézagot a pécsi vásárcsarnok környékén illegálisan árusítók. Schranz Richárd, a közterület-felügyelet vezetője a Pécsi Újságnak azt mondta, bár a korábbinál kevesebben kínálják engedély nélkül a portékájukat, napjainkban is gyakran feltűnnek az illegális árusok. A tapasztalatok azt mutatják, többségük pontosan tudja, hogy sok eszköz nincs a hatóság kezében a bírságolásra.
Gyakorlatilag minden kapható a csarnok melletti parkolóban a zoknitól a csavarhúzóig. Mindezt „stílusosan", az autók csomagtartójából vagy a földről kínálják az engedély nélküli kofák. Az illegális árusok nem kevés fejfájást okoznak a környéken élőknek, hiszen amellett, hogy elfoglalják a parkolóhelyeket, munkájuk végeztével általában szeméthegyet hagynak maguk után.
Schranz Richárd, a pécsi közterület-felügyelet első embere érdeklődésünkre azt közölte, az elmúlt időszakban ugyan csökkent az engedély nélkül árusítók száma a vásárcsarnok mellett, ám a probléma nem szűnt meg.
- Továbbra is rendszeresen megjelennek az illegális kereskedők a környéken, melynek két oka van. Egyrészt, mindig tűnnek fel új arcok, akik megpróbálkoznak fizetés nélkül árulni, de vannak persze jól ismert emberek is, akiket már többször elküldtünk a helyszínről vagy bírságot is kaptak - tudtuk meg.
A közterület-felügyelet vezetője szerint a helyzet rendezésében sokat segítene, ha a jelenlegi szabályozás szigorodna, jelenleg ugyanis gyakorlatilag tehetetlenek az árusokkal szemben.
- A jogszabályon rés van, így azon kívül, hogy elküldjük őket, nem igazán tehetünk mást. Persze, ha valaki a rendőri felszólításnak nem tesz rövid időn belül eleget, már más a helyzet, hiszen ilyenkor a hatóság munkáját akadályozza - mondta. Hozzátéve: „az árusok dörzsöltek", így valószínűleg sokan tisztában vannak ezzel a helyzettel, ezért is mernek rendszeresen visszatérni a helyszínre.
Mindenesetre - szögezte le -, ahogy eddig is, úgy a jövőben is rendszeresen, szúrópróbaszerűen tartanak ellenőrzést a rendőrséggel, az adóhivatallal és más szervezetekkel közösen.
Képünk a vásárcsarnok mellett készült.
Palotás P. - Fotó:Dittrich Éva
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Orvosi bravúr Pécsett: egy teljesen...
- Orbán Viktor: Ursula von der Leyen...
- Költségvetési csalás miatt ítéltek el...
- Mintegy 250 programmal várják az...
- A visszaváltás kapcsán indult...
- Hónapokon át rettegésben tartotta...
- Megadták a kilövési engedélyt, a...
- Késéssel járnak a vonatok a pécsi...
- Óvópedagógust vádoltak meg óvodások...
- Nagy Olivér is marad a PMFC-ben