Domingo augusztusban lép fel
2008. február 01. péntek 13:41

Mint azt Kapás Szabolcs (képünkön Tasnádi Péterrel) a koncert lebonyolításáért felelős Pécsi Rendezvényszervező Kht. igazgatója a ma rendezett sajtótájékoztatón bejelentette, augusztus másodikán - José Carreras tavalyi koncertje után - fellép városunkban a Három Tenor ma még élő másik tagja, a spanyol Plácido Domingo.
Tasnádi Péter polgármester elmondta: nagy öröm a városvezetés számára, hogy a tavaly nagy sikerrel fellépő José Carreras után 2008-ban ismét egy világsztár teszi tiszteletét a városban. Tasnádi reményét fejezte ki, hogy a fellépés egy olyan folyamat része, amellyel a kulturális főváros program felvezetése méltó körülmények között zajlik.
Magoni Zsolt, a pécsi szervezőkkel együttműködő partner, a Megakoncert 2006 Kft. ügyvezetője a költségekről annyit árult el, hogy az nagyságrendileg egy közepes méretű stadionkoncertnek megfelelő lesz, azaz meghaladja a százmillió forintot. Ennek előteremtéséhez a jegybevételek mellett szponzorok is segítenek a rendezvény gazdáinak.
A jegyárakkal kapcsolatban elmondták: elővételben, azaz a tavasz végéig 6000 és 18900 forint között kaphatóak majd, nyártól az árak pedig tíz százalékkal növekednek majd. A hétezernél is több néző a tervek szerint egy háromszintes lelátón foglalhat majd helyet.
A neves művészt Pannon Filharmonikusok zenekara kíséri majd, a karmesteri feladatokat pedig a New York-i Metropolitan Operaház karmestere, Eugene Kohn látja majd el. A száz perces, egy szünettel megszakított programban Puccini és Verdi operáiból csendülnek fel majd fel ismert dallamok. A jegyeket az eddig megszokott helyszíneken, azaz a Ticket Express hálózatán belül, a Tourinform Irodákban és a helyszínen, azaz az Expo Centerben lehet megvásárolni.
K. Z.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Mohácsi katekétát is kitüntetett a...
- Zivataros éj után kedden sok...
- Fellőtték magukat a dobogóra a...
- Kollár Lajos: aki két ciklus alatt...
- Orbán Viktor: nem akarjuk, hogy a...
- Csodás égi jelenség szemtanúi...
- Ez van a Balcsin: algavirágzás,...
- A házasság érvénytelenségének egyes...
- Népbüfé, Tejivó, Ifjúság bisztró:...
- Baranyára is kiadták a...