Decemberre világosságot ígérnek a komlói garázssoron
2018. november 05. hétfő 14:48

Elindul a komlói Gorkij utcai közvilágítás második ütemének építése. Az önkormányzat saját erős beruházásának köszönhetően decemberre kivilágosodik a társasházak mögötti garázssor.
Aláírta az önkormányzat a szerződést a kivitelező villamosipari céggel a Gorkij utca déli oldalán húzódó garázssor közvilágításának második üteméről. A munka hamarosan elkezdődik, a vállalkozónak december közepéig kell átadnia a rendszert.
„Az önkormányzat anyagi lehetőségeinek figyelembe vételével két szakaszban építettük meg a lakók által régóta igényelt közvilágítást. Még tavaly írtuk ki a közbeszerzési pályázatot a tervezésre és a kivitelezésre együttesen, a győztes céggel pedig első körben a tervek elkészítésére és az oszlopok felének elhelyezésére szerződtünk le. Most pedig következik az építkezés második fele: újabb öt tartóoszlopot és lámpatestet helyezünk el" - foglalta össze Polics József polgármester.
A közlekedés biztonságát és a lakók komfortérzetét is javító bővítés összesen több mint 3,4 millió forintba került, amiből 1,6 millió a mostani második ütem költségvetése. A város ezt saját forrásból biztosítja a több éve tartó közvilágítás-bővítési program részeként. Jövőre pedig további újdonságok várhatóak a környéken, hiszen a Petőfi teret és a Juhász Gyula utcát érintő európai uniós programoknak része a közvilágítás fejlesztése is.
Forrás: Komló önkormányzata
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- A világ érdekes, fedeztessük fel a...
- Még mindig él a pécsi vásár mítosza,...
- A Cambridge-i Egyetemen folytatja...
- Gyermekkorában elégette verseit a két...
- A vevők helyett a kommandósok várták...
- Vitézy Dávid Komlón: véget ér a...
- Eltűnt egy 11 éves kisfiú, egyelőre...
- Majd' kétszáz drogterjesztőt...
- Orbán Viktor visszaadja mandátumát,...
- Még vasárnap is napsütéses, kellemes...

