Csütörtökön helyezik el a már épülő új, közforgalmú kikötő alapkövét Mohácson

2021. szeptember 22. szerda 08:35

Csütörtökön helyezik el a már épülő új, közforgalmú kikötő alapkövét Mohácson

Az eredetileg ötmilliárdosra tervezett beruházás nyolcmilliárdból valósulhat meg, amihez a pluszforrást is biztosította a kormányzat. A létesítmény ünnepélyes alapkőletételét szeptember 23-án, csütörtökön tartják meg.

 

 

Az eseményre délelőtt 11 órakor kerül sor az építkezés helyszínén, ami a Budapesti országút 8. szám alatt található.

Az ünnepségen beszédet mond Mosóczi László közlekedési államtitkár, Hargitai János országgyűlési képviselő és Pávkovics Gábor, Mohács polgármestere.

 

- Az önkormányzati beruházásban készülő kereskedelmi, közforgalmú kikötő kivitelezője a pécsi székhelyű Platina Bau Kft. már átvette a munkaterületet és már dolgoznak az alapközművek építésén. Két ütemre bontott a beruházás, aminek részeként elsőnek jövő tavaszra tervezett az úgynevezett szárazföldi, illetve 2023 végére a vízoldali létesítmények átadása. A nyolcmilliárdos beruházáshoz kapott uniós és kormányzati támogatás mellett a költségek négy százalékát önerőből az önkormányzat biztosítja - tájékoztatta lapunkat korábban Pávkovics Gábor

A beruházás részleteiről szólva elmondta, hogy a Budapesti országúthoz történő útcsatlakozás, a szennyvíz-, a víz-, valamint a villamoshálózat kiépítése, valamint az irodát, raktárat és szociális blokkot magába foglaló épületegyüttes készül az első ütemben.

A határkikötőtől a város felé, a meglévő partfal folytatásaként 330 méter hosszan a három hajóállásos, darupályával, konténer-, valamint darabáru átrakására alkalmas két mobil daruval a kikötő kialakítása jövőre kezdődik és ennek átadása 2023 végén várható.

A nagyszabású beruházás előkészítése évekkel ezelőtt elkezdődött: az önkormányzat mintegy százmillió forintot nyert el a kivitelezést megelőző tanulmányok elkészíttetésére, a szükséges vizsgálatok elvégezésére, így a beruházásról döntő kormányhatározatot követően ezekre már nem kellett várakozni.


A képviselő-testület még 2016-ban döntött a beruházáshoz szükséges önerő, 294 millió forint biztosításáról, az összeget a fejlesztési tartalékból állta a város.
A beruházás része a vasútvonal- és az útcsatlakozás korszerűsítése, valamint a kikötői irányító épülettel bezárólag a teljes parti infrastruktúra kiépítése is.

- Amíg jelenleg az ömlesztett áru, jellemzően a gabona vízi szállítására van mód, a közforgalmú kikötőből a közúti és vasúti kapcsolattal nem csupán Mohács, de az egész régió vállalkozásai részére lehetővé válik a konténeres, vagy darabáru eljuttatása a világ bármelyik pontjára - jegyezte meg a beruházás fontosságát hangsúlyozva Pávkovics Gábor.

Képünk illusztráció.

Berta Mária