Csaknem kétezer otthont mentettek meg Baranyában és Pécsett az Eszközkezelővel

2018. december 11. kedd 10:21

Csaknem kétezer otthont mentettek meg Baranyában és Pécsett az Eszközkezelővel

Az elmúlt években is növekedett azoknak a pécsi ingatlanoknak a száma, amelyek a Nemzeti Eszközkezelő Zrt.-hez kerültek a bajba jutott hitelesektől. Az egykori tulajdonosok ennek köszönhetően nem maradtak fedél nélkül, kedvező áron bérelhetik az otthonaikat. Tizenöt családnak pedig már annyira helyrejött az élete, hogy élni tudtak a visszavásárlás lehetőségével.

2011-ben indította el az Orbán-kormány az úgynevezett Otthonteremtési Akciótervet, amelynek egyik fontos pillére volt a Nemzeti Eszközkezelő Zrt. létrehozása. A társaság feladata lényegében az, hogy a törvényi feltételeknek megfelelő ingatlanokat megvásárolja azoktól, akik nem képesek fizetni a jelzáloghitel törlesztőrészleteit. Az egykori tulajdonosok ezt követően bérlőként élhetnek tovább az adott lakásban vagy házban. A cég a vételárként befolyt összeget a hiteltörlesztésre fordítja, a bank pedig az egyezség részeként elengedi a tartozás fennálló részét.

A lehetőség iránt folyamatos az érdeklődés az Eszközkezelő megalakulása óta: 2016 végéig 334 pécsi ingatlant vettek meg, idén november 30-ig ez a szám 422-re növekedett. Mint azt a társaságnál lapunk érdeklődésére közölték, egészen pontosan 407 darab ingatlan vagyonkezelését végzik a városban, 15 család ugyanis már vissza tudta vásárolni az otthonát.

Ha Baranya megye egészét nézzük, november végéig 1833 ingatlan került az Eszközkezelőhöz, ebből 57 darab ismét a lakók tulajdonában van.

Még többen vásárolhatják vissza

Az országgyűléshez benyújtott törvényjavaslat elfogadása esetén a jelenleginél kedvezőbb feltételekkel vásárolhatják vissza az ingatlanokat az érintettek. A tervezet szerint a lakás vagy ház elhelyezkedése alapján százalékos kedvezmény járna a vételárból, egyösszegű fizetés esetén a bérlők közeli hozzátartozói is élhetnének a vásárlási lehetőséggel, illetve az árba beleszámítanák a már megfizetett bérleti díj összegét. Ezen túlmenően az állam átvállalná a tulajdonszerzés kapcsán felmerülő anyagi és eljárási kötelezettségeket, kamatot pedig nem számítana fel a vételár megállapítása során.

A társaság nemcsak azzal nyújt jelentős segítséget, hogy a konstrukció révén a fennmaradó hiteltartozás kámforrá válik, hanem úgy is, hogy rendkívül kedvező áron adja bérbe az ingatlanokat. Az Eszközkezelőnél ezzel kapcsolatos kérdésünkre azt válaszolták, a havi bérleti díjak átlagos összege alig haladja meg a tizenegyezer forintot. Ez töredéke az albérleti áraknak, bár természetesen a pontos különbséget jelentősen befolyásolja a lakás vagy ház nagysága és állapota.

A Nemzeti Eszközkezelőhöz tartozó ingatlanokkal kapcsolatos bérleti díjat az érintett lakók túlnyomó többsége ki tudja gazdálkodni, mindössze 0,4 százalék azoknak az aránya, akik nem fizetnek. A tartozással rendelkező, de együttműködő családok számára a társaság egyedi mentorprogramot kínál, és úgynevezett türelmi időt is biztosít.


Képünk illusztráció. 

Palotás Péter