Csak a kalauznak köszönhető, hogy nem lett tragédia a pécsi vonat felgyújtásából

2020. január 22. szerda 17:30

Csak a kalauznak köszönhető, hogy nem lett tragédia a pécsi vonat felgyújtásából

Múlt hét pénteken egy zavartan viselkedő utas - akinek nem volt menetjegye - felgyújtotta a budapesti Keleti pályaudvarról Pécsre tartó InterCity (IC) egyik WC helyiségében található kéztörlőket. A lapunknak nyilatkozó szemtanú szerint csak a kalauzon múlt, hogy nem történt tragédia. A 23 éves elkövetőt a rendőrök előállították, garázdaságért felelhet.


Nem volt menetjegye egy minden bizonnyal súlyos mentális problémákkal küzdő utasnak a január 17-én, pénteken délután Budapestről Pécsre tartó Baranya IC-n. A férfi azzal a sokakat veszélyeztető „csellel" akarta elterelni magáról a figyelmet, hogy a szerelvény egyik WC helyiségében felgyújtotta a papír kéztörlőket. A lángok hamar felcsaptak, a tüzet azonban szerencsére rövid időn belül sikerült eloltania a jegyvizsgálónak.



A vonaton kisfiával együtt utazott Vig Róbert, aki munkatársunknak azt mondta, csak a kalauz gyors és határozott intézkedésének, valamint bátorságának köszönhető, hogy nem történt tragédia.

Mint megtudtuk, a gyújtogató zavartan viselkedett, érthetetlenül beszélt.

- Az utasok egy ideig fel sem fogták, hogy tűz ütött ki, csak miután a kalauz segítséget kért, akkor tudatosult bennük, hogy baj van. A közelben ülők persze nagyon megijedtek - idézte fel a történteket a szemtanú.

Megkeresésünkre a Magyar Államvasutak (MÁV) Zrt.-nél azt közölték, a vonaton Pincehely állomáson hatósági intézkedés történt, az elkövetőt előállították. Az utasok egy másik szerelvénnyel mehettek tovább.

Az okozott kár összege körülbelül 200 ezer forint. A kocsit még javítják, szerdától azonban újra közlekedik. A vasúttársaság természetesen feljelentést tett.

A Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság arról tájékoztatta munkatársunkat, hogy az értesítést követően az egyenruhások rövid időn belül a helyszínre érkeztek, ahol „az elsődleges adatgyűjtés során kiderült, hogy egy 23 éves dunaharaszti férfi cigarettával gyújtotta meg a WC-ben levő papírtekercseket".



A rendőrök az elkövetőt előállították, és gyanúsítottként hallgatták ki garázdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt. Szabadlábon védekezhet, de ha a bíróság elítéli, két évre is büntetés-végrehajtási intézetbe kerülhet.


Képünkön a felgyújtott WC helyiség látható. 

Palotás Péter - Fotó: MÁV