Colorstar-koncert az Univ sörsátorban

2008. április 14. hétfő 22:27

Colorstar-koncert az Univ sörsátorban
A magyar alternatív rockélet egy kiemelten fontos szereplője lesz a vendége kedd este a 2008-as Pécsi Jogász Napoknak. Az Univ Kollégium mellett felállított sörsátorban a Colorstar (képünkön) koncertje után a pécsi elektronikus zenei élet korelnöke, Cop zenél Cadik, a Tilos Rádió lemezlovasának társaságában.

Az 1996-ban alakult Colorstar a kilencvenes évek partikultúrájában megjelent élő, alternatív, masszív elektronikus hangzást is magába foglaló zenekarok második hullámát képviseli. A Másfél és a Korai Öröm alkotta élbolyhoz igen gyorsan felzárkózó zenekar eddig három stúdióalbumot jelentetett meg.

A 60-as, 70-es évek „space rockja" által ihletett csapat koncertjein nagy hangsúlyt fektet zenéje vizuális környezetére is: céljuk, hogy fellépéseiket összművészeti eseménnyé emeljék. Az ország számtalan klubja, kisebb-nagyobb fesztiválja után szinte egész Európában megfordultak, a legtávolabbi pontot mégis isztambuli koncertjük jelentette.

A Colorstar után Pécs legrégebb óta zenélő underground dj-je, Cop játszik, többek közt a Tilos Rádióból ismert Cadikkal. Lazább és feszesebb elektronikus zenék követik majd egymást, igen széles repertoár várható.

Időpont: 2008-04-15
Helyszín: Univ-Sörsátor (Az Univ kollégium mellett)
Kezdés: 20:00

B. G.