Civilek a Melinda utcai parkért
2010. augusztus 23. hétfő 18:56

– Ez a park valamikor sok gyermek kedvenc játszótere volt – emlékszik vissza az elnök asszony a Melinda utcai park fénykorára. – Célunk, hogy a kertvárosi gyerekek újra használhassák, és ne lelakatolt sportpályákkal, lepusztult épülettel találkozzon az, aki a szabadidőközpontban jár – teszi hozzá.
Az egy éve alakult Kertvárosiak az Élhető Kertvárosért Egyesület kezdeményezését felkarolta Csizi Péter országgyűlési képviselő, a közgyűlés Népjóléti és Sportbizottságának elnöke, aki gyermekkorában maga is sokat járt a – régebben grundként emlegetett – szabadidőparkba.
Az Egyesület tervei szerint a park teljes egészében megújul. Felújítják a sportpályákat, virágokat ültetnek, illetve a területen található épületet renoválják, amely a jövőben új funkciót is kap.
– Elképzeléseink szerint az épületben játékkölcsönzőt üzemeltetünk majd, később pedig fedett játszóház is létesülne benne. Ez utóbbit azonban nem piaci alapon szeretnénk üzemeltetni – vázolta az elképzeléseket a KÉK elnöke.
A munkálatok hamarosan megkezdődnek, az első ütem a „tűzoltásé” lesz: elvégzik a legszükségesebb feladatokat. Az egyesület fontosnak tartja, hogy a megújult park sokáig rendezett maradjon, ezért a területet bekerítik és állandó őrzés alatt tartják majd.
Azonban nem csak a gyerekek fogják jól érezni magukat a megszépült szabadidőközpontban: cél az is, hogy híd épüljön a generációk között.
– Még ebben a leromlott állapotában is sok nyugdíjas keresi fel a Melinda utcai területet. Nem csak sétálni és beszélgetni járnak oda, hanem például régi játékokat is tanítanak a gyerekeknek – mondja Fodor Ibolya.
A felújításhoz szükséges pénzt városi támogatásból, illetve pályázatok útján teremti elő az egyesület.
Ha minden a tervek szerint halad, szeptember 11-én egy parkavató buli keretében adják át a megszépült szabadidőközpontot, amelynek programjai között lesz többek közt bábszínház, kirakodóvásár és agyagozás is. Ekkor kap nevet is a park: ezzel kapcsolatban az egyesület várja az ötleteket.
Palotás Péter – Fotó: EQM
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Eltűnt egy 31 éves pécsi nő, elindult...
- Részeg siheder rendezett ámokfutást...
- Idős pécsi házaspár életét mentette...
- Lángoló autó miatt áll a forgalom egy...
- Egy falu kerül ma a NAV baranyai...
- Több mint tizennyolcezren...
- Meghosszabbították a nemzeti petíció...
- Így vert át a palánkon egy pécsi...
- Van ugyan biciklis futár Pécsett, de...
- Újabb öt kicsivel bővült a pécsi...

