City Adventure 2.0: városismereti kalandjáték Pécsett
2012. október 03. szerda 16:55
Tavaly egy vérszomjas fehér nyúl szabadult Pécs városára. Fiatalok ötfős csoportjai kerekedtek fel, hogy leküzdve a nehéz akadályokat becserkésszék a vadállatot. A sikeres akció megünneplésére idén októberben újra indul a City Adventure, a Menedék Pécs szervezésében.
Ebben az évben nem lesz fehér nyúl, de lesznek embert próbáló feladványok, játékok és izgalmas állomások a városismereti kalandjátékban. A tavalyihoz hasonlóan tájékozódási, stratégiai, ügyességi és logikai feladatokra épül a verseny.
Idén a szervezők lecsökkentették a játékteret és több belvárosi állomást iktattak be, hogy a versenyzők minél több helyre eljussanak. A City Adventure 2.0 október 5-én éjfélkor indul és 6-án délután ér véget. A résztvevőknek 16 órájuk van a pontok összegyűjtésére és az a csapat győz, aki a legtöbbet szerzi meg.
A szervezők szerint és a versenyzők véleményei alapján azonban mindenki győztesnek érezheti magát, aki részt vesz ezen a kalandon, hiszen amellett, hogy kiállják az egyes próbatételeket, egy nem mindennapi élményben lehet részük a varázslatos pécsi éjszakában.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Eltűnt egy 31 éves pécsi nő, elindult...
- Lángoló autó miatt áll a forgalom egy...
- Idős pécsi házaspár életét mentette...
- Nézőpont: erősödött a Fidesz, nő a...
- Egy falu kerül ma a NAV baranyai...
- Így vert át a palánkon egy pécsi...
- PTE: közösségi adatgyűjtés indul...
- Részeg siheder rendezett ámokfutást...
- Meghosszabbították a nemzeti petíció...
- Több mint tizennyolcezren...

