Buszhelyzet: Hofekker szerint tovább romlott minden - Az Ikarusok 30 évesek, mondja Árki

2013. április 22. hétfő 21:07

Olvasóink jelzései szerint egyre gyakrabban fordul elő, hogy az üzembe állított buszokból naponta többet is ki kell vonni a fogalomból - meghibásodás miatt. Többször úgy, hogy a buszvezetők kénytelenek leszállítani az utasokat és egy másik járművel pótolni a járatot. A szakszervezet szerint „összességében tavaszra rosszabb lett a helyzet, mint tavaly decemberben", amikor a buszsofőrök egy csoportja figyelemfelhívó akciót tartott - állításuk szerint éppen a buszok műszaki állapota miatt. A Tüke Busz vezetője amondó, a kedvezőtlen tendenciában a szokatlan márciusi hideg is közrejátszott.

Hofekker Ferenc, a Tüke Busznál működő Független Demokratikus Szakszervezet elnöke a Pécsi Újság.hu-nak azt mondta, bár pontos számot nem tud mondani, de kollégáival azt látják, hogy „a tavaly év végi állapotokhoz képest tovább romlott a buszok műszaki állapota".

A szakszervezeti vezető szerint „a városvezetésnek végre tudomásul kell vennie, hogy a közösségi közlekedésre pénzt kell áldozni".

Hofekker hozzátette, továbbra is fenntartja azon véleményét, miszerint „a Tüke Busz Zrt. irányítását nem szakmai vezetők látják el, így a társaság működtetésének sincs normális stratégiája". Megjegyezte, a közlekedési szakemberek tanácsaira, megállapításaira szerinte azért nem reagálnak a városházán, mivel mindegyik megvalósítása pénzbe kerülne.

Természetesen kíváncsiak voltunk a közlekedési cég irányítójának véleményére is. Árki Sándor, a Tüke Busz Zrt. vezérigazgatója a fentiekre reagálva a következőket mondta:

- A járművek átlagéletkora kicsivel több, mint 15 év. Az Ikarusok esetében majdnem 30 év, a Mercedesek esetében pedig közel tíz. Tekintettel erre, és a közelmúltig előforduló szélsőséges időjárási körülményekre, valóban regisztráltunk olyan javítószámot, hogy bizonyos napszakokban, csúcsidőben nem tudott minden járatunk menetrend szerint közlekedni.

Kérdésünkre, hogy összesen hány busznak kell a műhelyben maradnia a műszaki állapota miatt, Árki Sándor azt mondta, a napi jelentésekben rögzített adatok alapján csak átlagról tud beszélni, amely számszerűsítve 50-51 buszt jelent. Mint hozzátette, március közepétől átlagban napi két alkalommal kellett úgynevezett vonalszerelő kocsit küldeni autóbuszaikhoz. Azaz ennyi busz robbant le menet közben.

- A városvezetés elkötelezett a járműpark megújítása mellett: rövidesen megjelenhet az ajánlati felhívás új szóló buszok beszerzésére, ami hozzávetőleg 25-30 autóbusz beszerzését teszi lehetővé 1,2 milliárd forint értékben - mondta kérdésünkre a vezérigazgató.

(Az erről szóló előterjesztést múlt héten megszavazta a város közgyűlése - a szerk.)

Árki szerint az új autóbuszok üzembiztosabbak és komfortosabbak, modernebbek lesznek, ami elősegíti a menetrend szerinti közlekedést.

- Ezek a járművek belső kamerarendszerrel felszereltek, azaz növelik a biztonságérzetet. Bízunk benne, hogy segítségükkel megóvhatjuk a belső terek berendezését, illetve hatékonyabban tudunk gátat szabni a falfirkák megjelenésének is. Ha kellő számú, azaz 126 darab üzemképes autóbusszal rendelkezünk, a jelenlegi menetrend betartható - összegzett.

Számításaik szerint az új autóbuszok érkezésével - évente - autóbuszonként 4 millió forintot takaríthat meg a pécsi közlekedési társaság.


B. G.