Bűnmegelőzés, szabadegyetemen
2010. április 05. hétfő 20:07

A Társadalmi Bűnmegelőzés Nemzeti Stratégiája kiemelt figyelmet szentel a gyermekeknek és a fiatalkorúaknak. Szellemiségét áthatja e két legérzékenyebb és egyben legveszélyeztetettebb korosztállyal való törődés. A kiskorúak a leginkább ki vannak téve annak, hogy bűncselekmények áldozatává váljanak - akár társaik által is - illetve, hogy bizonyos hőn áhított dolog megszerzése érdekében akár bűncselekményeket is elkövethetnek.
Sor kerül olyan kérdések körbejárására is Pásztor Attila rendőrségi pszichológus jövő heti, április 13-ai előadásában, hogy melyek a gyerekek veszélyeztetettségének fokozatai, mikor kell "rendőrt hívni". Hiszen a gyermekek a legsérülékenyebbek, és rajtuk tudják egyesek a legkönnyebben kitölteni dühüket, haragjukat.
Azonban a gyermekek védelme nem csak a család, a rendőrség és az oktatási intézmény feladata, ennél sokkal több szereplős. Takács Antal, a szigetvári gyermekotthon vezetője, az Esztergár Lajos Családsegítő Szolgálattól és a Pécsi Egyházmegyétől érkezve, beszél egyéb gyermekvédelmi intézményekről, az intézeti nevelés milyenségéről április 20-án 16.00. órától.
Végül Pápai Balázsné rendőrőrnagy, a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányságtól ismerteti április 27-én 16.00 órától a "Féket az iskolai erőszakra!" bűnmegelőzési programot, melynek megalkotója és gazdája is egyben.
Képünkön: Tari Annamária pszichológus.
Helyszín: PTE FEEK földszint "A" terem
Időpont: április 6., kedd
Az előadások díjmentesen hallgathatók meg.
T.T.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Magyarországon is kimutatták a...
- Akinek elege volt a kánikulából,...
- Baranyában továbbra is érvényben...
- Puskával sebesítettek meg egy...
- Elárulta Orbán Viktor, miért van...
- Negyvennyolc határsértőt tartóztattak...
- Sakálok tanyája lett Baranya - A...
- Jön a pécsi buszos sztrájk: ezek a...
- Verekedett, majd részegen vezetett...
- Szili Katalin: Székelyföld felemelése...