"Bukások és megszorítások"
2008. február 22. péntek 13:00

Míg a város 2007-ben a költségvetésének 5,5 százalékát, addig 2008-ban már csak 4,3 százalékát fordítja kulturális célokra. Az intézmények önkormányzati támogatása a jelentős infláció ellenére stagnál, vagy csökken - állítják ellenzéki képviselők, akik példaként a Pécsi Nemzeti Színház finanszírozását hozták fel, amely országos összehasonlításban az utolsó.
A sajtótájékoztatón Révész Mária a Fidesz pécsi elnöke a kórusolimpa elmulasztásával kapcsolatban azt mondta, a rendezvény annak ellenére marad el, hogy Pécsett színvonalas kórusélet folyik, és önkormányzati határozatban is leszögezték a rendezvény megszervezését - annak előkészületeiről mégsem tudtak semmit.
Magyarázatot mindeddig nem kaptak, tette hozzá, mindössze csak egy elszólásból lehet tudni, hogy a koncert és konferenciaközpont bizonytalan sorsa miatt állt el a szervező cég az eseményről.
Hoppál Péter az Antal-Lusztig Gyűjtemény visszaküldéséről szólva megjegyezte, mindez összefügg azzal, hogy a Nagy Kiállítóteret a kormányzati beavatkozás után nem építik fel. Ugyanakkor elmondta, a választások előtt 2006-ban átadott létesítmény kampánycélokat szolgált, ami a városnak azóta úgy százmilliójába került.
Úgy véli, eleve halva született öltet volt, hogy a Modern Magyar Képtár mellé hozzanak egy kevésbé nívós anyagot, a szakmai véleményeket mellőzve, arról nem is beszélve, hogy egy vagyonkezelő cég, a PVV Zrt. alá bepakolt rendezvényszervező kezébe adták annak működtetését.
Hoppál szerint az továbbra is kérdés marad, hogy az épület létrehozásához kidolgozott lízingkonstrukció követeléséit miként, és hogyan tudja kielégíteni az önkormányzat.
A sajtótájékoztatón elhangzott, a Fidesz szerint ugyan a hatfős művészeti tanács megalakult, de teljes bizonytalanság veszi körül munkájukat.
Kép és szöveg: B. M.
Facebook box
Megosztás
Kapcsolódó írások
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Meggyilkoltak egy kéthetes csecsemőt...
- Nézze meg, milyen időjárásra...
- A Mecsekről száguldott Pécs...
- A koronavírus-fertőzések számának...
- Gyógyszertárba próbált meg betörni...
- Őszi stíluskalauz férfiaknak –...
- Két baranyai, kiváló tűzoltót is...
- Rengeteget pénzt fizettek meg önként...
- Pécsett is megkóstolhatjuk...
- Frissen végzett rendőrök álltak...