Dübörgünk: visszaküldik az Antal-Lusztig gyűjteményt
2008. február 21. csütörtök 21:32

Az EKF 2006-os felkészülési évében, a kulturális örökség esztendejében adták át a nagyközönségnek a teljesen felújított Rákóczi úti Városi Képtárat. Itt biztosítottak helyet a magyar képzőművészet 1850-es évektől tartó évszázadát hűen tükröző Antal-Lusztig gyűjtemény jó részének, miközben páratlan jövőt jósoltak az intézménynek.
Az álmoknak most úgy tűnik vége, ugyanis, mint a Pécsi Újság.hu megtudta, a képek már nem sokáig láthatók az intézményben.
Kunszt Márta, a kulturális bizottság szocialista elnöke lapunknak azt mondta, mivel nem működött jól a kiállítótér, felveszik a kapcsolatot a gyűjtemény tulajdonosával a képek visszaadása ügyében.
Mint mondta, évi több mint hatvanmilliós terhet ró a városra a képtár: harmincmillió forint megy el a működtetésre, és további harminchetet fizetnek a lízingcégnek - amely az épület tulajdonosa 15 évig, cserébe a korábbi felújítási munkálatokért.
Emellett évi hatezer vendég látogatja a kiállítást, amelynek bevétele szerény 1,4 millió forint volt tavaly. Összehasonlításul: egy belvárosi kisgalériába is beesik ennyi kultúrabarát.
Az EKF megvalósíthatósági tanulmánya szerint is teljes a csőd. Az anyagban az áll, hogy a gyűjteményt mindenképpen ki kell költöztetni a majdani, s azóta is ezerféle alakot öltő, Nagy Kiállítótérbe.
A város döntött: nem várják meg 2010-et, de nem is költöztetik el a képeket. Visszaküldik őket a feladónak, később pedig megpróbálnak megszabadulni az épülettől is.
Ráadásul az újabb spórolás az oly fontosnak tekintett kulturális szféra megszorításainak egyike csupán. Finoman szólva is érdekes az a gondolkodásmód, amelynek eredményeképpen - miközben hónapról hónapra közeledünk a kulturális főváros címhez - lépésről lépésre fejlesztik vissza a városvezetők a kulturális ipart.
Korb Zoltán - Fotó: varosikeptarpecs.hu
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Hatalmas kígyóhoz riasztották a...
- Marad a napsütés, de még nem tér...
- Két óra alatt hét jogsértést követett...
- MÁV: szombaton lép életbe a nyári,...
- Két autó ütközött Pécsett, mentőre is...
- Beleszédülünk, úgy megvariálják...
- Schőnberger Krisztián lett idén az Év...
- A Kúria szerint jogosan tiltottak meg...
- Az esztendő legrövidebb éjszakája áll...
- Orbán Viktor: Ukrajna uniós tagsága a...