Bringát, rollert, szerszámgépeket lopott egy páros
2018. november 05. hétfő 10:49

Egy férfi és egy nő betört egy mozsgói ingatlanba, majd az onnan ellopott tárgyakat eladták egy szigetvári férfinak.
Egy férfi tett feljelentést a rendőrségen november 1-jén este azért, mert hazaérkezve azt tapasztalta, hogy betörtek a házába, majd onnan egy kerékpárt, egy benzinmotoros rollert, valamint különböző szerszámgépeket tulajdonítottak el.
A bűncselekménnyel összefüggésben 2018. november 4-én délután a rendőrök előállítottak egy 30 éves szigetvári férfit, akinek a lakásán megtartott kutatás alkalmával megtalálták az ellopott tárgyakat, majd lefoglalták azokat.
A férfit kihallgatták gyanúsítottként, amely során a rendőröknek elmondta, hogy egy mozsgói férfitől vette meg a tőle lefoglalt tárgyakat. A rendőrök beazonosították, majd elfogták és előállították a lopással gyanúsítható 31 éves mozsgói férfit és társát, egy 25 éves nőt. Gyanúsítotti kihallgatásukon mindketten elismerték a bűncselekmény elkövetését.
A 31 éves férfi és a 25 éves nő ellen lopás bűntett megalapozott gyanúja miatt, a 30 éves szigetvári férfi ellen pedig orgazdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt nyomoz a Szigetvári Rendőrkapitányság.
Forrás: BMRFK
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- A világ érdekes, fedeztessük fel a...
- A Cambridge-i Egyetemen folytatja...
- Még mindig él a pécsi vásár mítosza,...
- Orbán Viktor visszaadja mandátumát,...
- Vitézy Dávid Komlón: véget ér a...
- A vevők helyett a kommandósok várták...
- Eltűnt egy 11 éves kisfiú, egyelőre...
- A pécsi István pince túlélt mindent:...
- Gyermekkorában elégette verseit a két...
- Ön tudja, melyik pályaudvarra futnak...

