Börtönre ítéltek egy polgármestert Pécsett
2021. szeptember 16. csütörtök 12:19

Költségvetési csalás miatt három év börtönre ítélte a Pécsi Ítélőtábla a Tolna megyei Nagyszokoly független polgármesterét.
A teol.hu Tolna megyei hírportál azt írta, hogy Bors Bálintot másodrendű vádlottként ítélték el jogerősen.
Tóth Sándor, az ítélőtábla sajtószóvivője az MTI-nek elmondta: egy raktározással foglalkozó gazdasági társaság 2011 és 2013 között több mintCsal 131 millió forint áfát igényelt vissza jogtalanul, és ennek a cégnek a másodrendű vádlott ügyvezetője volt.
Az ügyben négy vádlottat ítélt el a bíróság, a másodrendű vádlottat a szabadságvesztés mellett három évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától és gazdasági szervezet vezetésétől.
Bors Bálint, akinek az ítélettel megszűnt a megbízatása, 2010 óta volt független polgármestere a 800 lakosú Nagyszokolynak.
Zemán Tünde, a település jegyzője közölte, időközi választást a veszélyhelyzet megszűnését követő tizenöt napon belül kell kitűzni az ezt követő hetvenedik és kilencvenedik nap közötti időszakra.
Az önkormányzatot jelenleg Farkas Györgyi Ildikó (független) alpolgármester ügyvivőként vezeti.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Még szerdán sem számíthatunk napsütére
- Levélben kérték Orbán Viktort,...
- Szállást keres a Szentírás - Új...
- Boltba indult, aztán nyoma veszett...
- Szerdán dönt a kormány az árrésstop...
- Újra Mohács lesz a halétkek fővárosa,...
- Hétfőtől már naponta utazhatunk...
- Szijjártó Péter Pécsett: a magyar...
- Pótlóbuszok járnak Villány és Mohács...
- Tovább épülhet a M60-as sztráda:...