Bírósági ügy lesz a pécsi osztálylétszámokból
2008. február 24. vasárnap 18:35

Az elmúlt évben számtalan botrány övezte az oktatásban zajló intézkedéseket: az iskolaközpontok létrehozásától kezdve, a csoportbontásra szánt források megvonásán át, egészen az augusztus végén hozott osztályösszevonásokról szóló határozatig.
Mint ismert, ez utóbbi döntés nyomán az iskolákban negyven osztályban lépték túl a törvényben meghatározott maximális létszámot (húsz osztályban ez már korábban is így volt).
A PDSZ szerint mindez törvénysértő módon történt: az önkormányzatnak ugyanis még a határozat előtt engedélyt kellett volna kérnie az oktatási hivataltól, amihez azonban a szülői szervezetek egyetértésére is szükség lett volna. Bár az önkormányzat a határozathozatal előtt ezt nem kérte a szülőktől, az OKÉV végül mégis engedélyt adott a magas osztálylétszámokra.
A PDSZ helyi ügyvivője, Nagy Erzsébet döbbenetesnek tartja az oktatási hivatal azon érvelését, mely szerint a közoktatási törvény nem rendelkezik arról, hogy a szülőknek a döntések előtt vagy az után kell gyakorolniuk egyetértési jogukat. Szerinte a vonatkozó szabályozás egyértelmű: a magas osztálylétszámokra vonatkozó kérelmet csak úgy lehet benyújtani, hogy ahhoz csatolják a szülők nyilatkozatát - ezt pedig nem lehet utólag megtenni.
Az ügyvivő szerint a hivatalok egymásnak passzolgatják a labdát, s az ügy igen érdekesen alakul. Szerinte az OKÉV úgy adta ki az engedélyt, hogy nem vette figyelembe azt, hogy a létrehozott iskolaközpontok immár egy intézménynek számítanak. A hivatal így nem volt tekintettel arra, hogy a törvény szerint nem lehetnek maximális létszámot meghaladó osztályok olyan iskolákban, amelyek kettőnél több osztállyal rendelkeznek az adott évfolyamon, de a pécsi iskolákban tavasztól, az új iskolaközpontok létrehozása után ez így alakult.
Nagy Erzsébet úgy véli, az egész történetnek bírósági ügy lesz a vége, miután az egyik szülői szervezet továbbra is ragaszkodik azon álláspontjához, hogy az önkormányzat nem járt el szabályosan.
A szülők a napokban be is adják a keresetüket, az érdekképviselet pedig ismételten megkeresi a közigazgatási hivatalt, valamint a minisztériumot. Ha az újabb lépesek sem járnak sikerrel, akkor az ombudsmanhoz fordulnak.
B. M. - Fotó: Dittrich Éva
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Pécsi mérnökök a vádlottak padján:...
- Egy hónapon át nem a Keleti lesz a...
- Még mindig él a pécsi vásár mítosza,...
- Mini árhullám indult el Dunán: egy...
- Baumaxos termékekre is érvényesíthető...
- A mohácsi katolikus pap, Uhl Antal...
- Hatvanöt éve csilingelt az utolsó...
- A Mecsekről száguldott Pécs...
- Mesélnek a képek, merengünk a múltak...
- Három hónapja nem találnak egy...