Pedagógusfórum: újabb hidegzuhany
2007. november 22. csütörtök 23:56
.jpg)
Az érdekképviseletnek a Széchenyi gimnáziumban megtartott fórumán a tanárok többek között arról kérdezték a város első embereit, hogy az általános iskolák összevonása mennyi megtakarítást hozott, s vajon az intézkedést érdemes volt-e a szakmai károk ellenére is véghezvinni.
A pedagógusok arra is választ vártak, hogy miért csak néhány intézmény kapott utólagos engedélyt a csoportbontásra - azt a városban terjedő érvet ugyanis nem fogadják el, hogy erre azon iskolákban kerülhetett sor, ahol a legnagyobb volt az ellenállás az osztályösszevonásokkal szemben.
Tasnádi Péter válasza szerint közel kétszázhatvanmillió forint többlet jelentkezhet a rendszerben a kistérségi szerepkör vállalásával, a környező önkormányzatoktól várt hozzájárulásokból. Mint mondta, nem csak azért hajtották végre az összevonást, hogy megtakarítást érjenek el, szakmai szempontjaik is emellett szóltak. Ám a költségvetés helyzete, tette hozzá, a normatívák- valamint a gyermeklétszám csökkenése behatárolják a lehetőségeiket.
Kényszerben voltak, jelentette ki Tasnádi, a szakmai és pénzügyi szempontokat kellett
összhangba hozniuk.
A közelmúltban hivatalba lépett alpolgármester, Meixner András mindehhez hozzátette: idén ötszáz státuszt szüntettek meg - ezeknek mintegy kétharmada a kötelező óraszám-emeléséből fakadt. Számításai szerint egy-egy álláshely megszüntetésével hárommillió forint megtakarítást érnek el, s így az intézkedésekkel összességében közel másfél milliárdot faraghattak le a 3,5 milliárdos működési hiányból.
Meixner elmondta azt is, hogy mivel jövőre a központi normatívák csökkenése miatt újabb hétszázmillióval kevesebbel gazdálkodhatnak, továbbra is megmarad a 2,5 milliárd forint körüli működési hiány - így további lépeseket kell tenniük.
A megjelent pedagógusok szerint különös, hogy a vezetés az oktatási szférán próbál spórolni. A résztvevők cáfolták azokat az alpolgármesteri adatokat is, melyek szerint az átlagos osztálylétszám városi szinten 23-24 fő körül alakulna. Többen is megjegyezték, a középfokú iskolákban sokszor negyven gyermeket kell tanítaniuk egyszerre.
Meixner a felvetésekre azzal reagált, hogy viszont van ahol csak 10-11 gyermek tanul egy osztályban, így az aránytalanságokon mindenképpen változtatni kell.
A tanárok nem fogadták el Meixner érvelését: válaszul azt mondták, az intézkedések következtében rohamoson romlik az oktatás színvonala, a nehezen nevelhető gyermekek száma egyre magasabb, s a tanárok terheinek enyhítésére sem látnak a megoldást. Végül maliciózusan azt kérdezték: vajon a pedagógus munkaköri kötelességei közé tartozik-e a pályázatírás, s hogyan lehetséges az, hogy egy-egy intézményben sokszor még a legelemibb dolgokra - például toalettpapírra - sincs pénz?
Bóka Máté - Fotó: Dittrich Éva
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Hatalmas kígyóhoz riasztották a...
- Ha ilyen virslit vett az Aldiban, meg...
- Úrnapját ünnepelték a bátai Szent Vér...
- Beleszédülünk, úgy megvariálják...
- Idén is megrendezik a Pécsi...
- Napról napra csökken a Duna...
- Két autó ütközött Pécsett, mentőre is...
- Már a vaskorban is készítettek...
- Két óra alatt hét jogsértést követett...
- Amikor még Ady és Kosztolányi járt...