Betépve vezetett, kiszúrták a rendőrök
2018. július 30. hétfő 10:00

A rendőrök vádemelést javasolnak a Komlón elfogott gyanúsított ellen.
A Komlói Rendőrkapitányság járművezetés bódult állapotban gyanúja miatt folytatott nyomozást egy 22 éves szászvári férfi ellen.
A gyanú szerint a férfi 2017. december 9-én éjjel Komlón, a Petőfi téren közlekedett személygépkocsijával, amikor a rendőrök igazoltatták. Mivel a fiatal férfi zavart viselkedése kábítószer fogyasztására utalt a rendőrök átvizsgálták a gépkocsiját, amelyben, egy övtáskában kábítószer gyanúját keltő anyagot találtak.
A férfi vér- és vizeletmintájának toxikológiai vizsgálata, valamint az orvosszakértői vélemény eredményei igazolták a rendőrök gyanúját, mivel a szakértők megállapították, hogy a gépkocsivezető kábítószert fogyasztott, az autójában talált növényi származékról pedig kiderült, hogy az kannabisz volt.
A férfi gyanúsítotti kihallgatásán elismerte a bűncselekmény elkövetését.
A nyomozás vizsgálati szakaszában a Komlói Rendőrkapitányság a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az iratokat a napokban átadta az ügyészségnek.
Forrás: BMRFK
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- A lucfenyők már feladták, nem bírják...
- Bánki Erik majd' negyven év után...
- Az erős, viharos szél felkavarhatja a...
- Ezen a napon robbant fel negyvenc éve...
- Minden eddiginél korábban indul a MÁV...
- Jön a ballagás, az anyák napja, jön a...
- Szakvezetéssel járhatjuk be ismét a...
- Ilyen volt az 1986-os május elseje...
- Tizenöt másodperc kellett a hírnévhez...
- A vevők helyett a kommandósok várták...

