Belénessy Csaba az év végén távozik az MTI éléről
2012. október 31. szerda 17:52
December 31-én távozik a Magyart Távirati Iroda Nonprofit Zrt. éléről Belénessy Csaba, a vezérigazgató erről szerdán állapodott meg a Közszolgálati Közalapítvány Kuratóriumával.
Belénessy Csaba szerdai közleményében tudatta, hogy a jövőben a magánszférában szeretne tevékenykedni, de a "majd harminc év alatt a Magyar Rádióban, a Magyar Televízióban, a Duna Televízióban és a Magyar Távirati Irodánál megszerzett tudásom és tapasztalatom továbbra is a közszolgálat rendelkezésére áll".
"Hálás vagyok minden jól képzett, rendes munkatársamnak, akivel valaha is együtt dolgozhattam. Köszönöm a sajtónak a megkülönböztetett figyelmet, amellyel tevékenységemet mindvégig figyelemmel kísérte" - írta a vezérigazgató.
A Közszolgálati Közalapítvány Kuratóriuma 2010. november 18-án választotta meg az MTI vezérigazgatójának Belénessy Csabát, a cég akkori stratégiai alelnökét, aki 2012. október 18-án jelezte a testületnek, hogy közös megegyezéssel távozna a nemzeti hírügynökség vezérigazgatói székéből.
(A hír kommentálhatóságának lehetőségét megszüntettük a szerk.)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Eltűnt egy 31 éves pécsi nő, elindult...
- Részeg siheder rendezett ámokfutást...
- Idős pécsi házaspár életét mentette...
- Lángoló autó miatt áll a forgalom egy...
- Egy falu kerül ma a NAV baranyai...
- Több mint tizennyolcezren...
- Meghosszabbították a nemzeti petíció...
- Így vert át a palánkon egy pécsi...
- Az alagútban rekedt egy kamion,...
- Autószerelőket, húsboltokat és...

