Beke Péter visszatér a PMFC csapatába
2018. január 11. csütörtök 16:35

Újra a PMFC játékosa Beke Péter, aki a klubban lett korábban NB I-es futballista, 18 évesen. Érdekesség, hogy akkor is Márton Gábor volt a csapat vezetőedzője, ő hozta fel a fiatalembert a felnőttek közé, kezei alatt a támadó 12 első ligás meccsen kapott lehetőséget.
Azóta bőven szerzett másodosztályú tapasztalatot is, a Kozármisleny és a Szeged 2011-Grosics Akadémia együtteseiben 43 NB II-es mérkőzésen mutathatta meg tudását. A támadószekció több posztján is bevethető 23 éves focista ráadásul azt is tudja, milyen harmadosztályú bajnoki címet nyerni, hiszen 2016-ban részese lehetett egy ilyen sikernek a Kozármisleny tagjaként.
- Nagyon örültem, amikor megtudtam, hogy számítanának rám Pécsen. Szeretném megvalósítani azt a célt, amit a csapat kitűzött maga elé. Egyszer már sikerült nekem feljutni ebből az osztályból, remélem, másodszorra is menni fog. A bal szélen érzem magam a legjobban, de tényleg csak az a fontos számomra, hogy lehetőséget kapjak, mindegy, melyik pozícióban. Jó lenne a PMFC-vel visszatérni az NB I-be, szeretnék még első osztályú játékos lenni! - nyilatkozta Beke Péter.
Forrás: PMFC
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Csapadékkal kezdődik a hét, aztán...
- Áldozatot követel a mohácsi híd...
- Mutatjuk, hol bukkannak fel biztosan...
- Hatalmas balhé volt Pécsett:...
- Lottó, lottó, a heti remény: itt van...
- Nálunk a legolcsóbb a gáz és az áram...
- Hétfőtől már naponta utazhatunk...
- És akkor Pécsett egyszer csak Kádár...
- Októberben indul az anyák...
- Villámlásra, jégesőre figyelmeztetnek...