Bejött az APEH-nek a netes árverés
2010. január 29. péntek 20:38

Mint azt az APEH Dél-dunántúli Regionális Igazgatóságától megtudtuk, a mintegy két évvel ezelőtt bevezetett elektronikus árveréssel kapcsolatos tapasztalatok igen pozitívak. Ezt erősíti meg egyebek mellett az is, hogy az ilyenformán kalapács alá került vagyontárgyak a tradicionális, személyes jelenlétet igénylő formához képest magasabb összegért, legtöbbször a végrehajtó által becsült értékhez közelítő áron kerülnek értékesítésre. Ráadásul az interneten magasabb a sikeres árverések száma, emellett a tapasztalatok szerint megnövekedett a megtérülési arány is.
Nyilvánvaló, hogy az információs szupersztrádán végrehajtott licitálás alapvető feltétele, hogy a már lefoglalás alá került ingóság az APEH tulajdonában legyen, hiszen azok megőrzés alatt állnak. A gépjárműveket a megyeszékhelyeken az AutoCity Kft.-től bérelt telephelyeken tárolják, míg az egyéb, kisebb vagyontárgyak (bútorok, elektronikai cikkek, szerszámok) elhelyezését elkülönített helyiségekben és külön erre a célra kialakított árverési csarnokban oldják meg.
Magán az internetes árverésen bárki részt vehet, amennyiben egy elektronikus regisztrációt követően az ún. Ügyfélkapu-rendszeren keresztül igénybe veszi ezt a szolgáltatást. Az erre vonatkozó szabályok és az árveréssel kapcsolatos feltételek az APEH honlapján megtalálhatók.
Tavaly a régióban az interneten keresztül 330 ingatlan- és 247 ingó árverést tartottak, ebből 159-et, illetve 150-et Baranya megyében. Ingatlanok kapcsán a régióban 25, a megyében 11 millió forint árbevétel keletkezett, ingóságok vonatkozásában ez az összeg 82, illetve 48 millió forint volt.
HLB - Illusztráció: lakaskultura.hu
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Vasárnap is számíthatunk záporokra,...
- Megérkeztek az ötös lottó...
- Minden fontos információ elérhető a...
- Két autó ütközött, lezártak egy...
- Idegen férfi neszezésére ébredt egy...
- Tizedszer rendezik meg a Bőköz...
- Több mint hatezer új hallgatója lesz...
- Ilyen volt egykoron egy bazi nagy...
- 85 ezer gyermek szünidei...
- Egy héten át tartó rendőrségi razzia...