Bejönnek a megyében az „unokázós" trükkösök meséi
2016. április 29. péntek 15:03

Két komlói és egy bakócai nagymamát is átvertek a csalók azzal, hogy az unokájuknak adták ki magukat a telefonban.
A rendőrség tájékoztatása szerint Komlón egy idős asszonyt hívott fel otthonában vezetékes telefonon a napokban egy ismeretlen, aki az unokájának kiadva magát elmondta, hogy sürgősen pénzre van szüksége, mert bajba került és odaküldi egy ismerősét, aki majd elviszi neki a pénzt. Percekkel később megjelent egy férfi, akinek az asszony át is adta az otthon lévő készpénzét.
Ugyanezzel a módszerrel az ismeretlen elkövetők még aznap délután egy másik komlói asszonyt, majd egy bakócai nagymamát tévesztettek meg. A sértettek mindhárom esetben átadták a pénzt az ismeretlen férfinak, utána derült csak ki, hogy az unokáknak nem esett bántódásuk, és természetesen nem tudtak az ügyletről.
A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság kéri a lakosságot, hogy az ilyen vagy ehhez hasonló bűncselekmények elkerülése, megelőzése érdekében hívják fel idős hozzátartozóik, közvetlen lakókörnyezetük figyelmét a fenti történetekre.
Kérik továbbá, segítsék a rendőrök munkáját azzal, hogy gyanús idegenek látogatása esetén minél pontosabban jegyezzék meg külsejüket, hogy személyleírást tudjanak adni róluk, valamint jegyezzék fel gépjárművük rendszámát és azonnal tegyenek bejelentést a rendőrség ingyenesen hívható 107-es vagy a 112-es segélyhívó telefonszámai valamelyikén.
Forrás: BMRFK
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- A baranyai bíróságokra is beszökik a...
- Már elérhetők a magyar rendőrök az...
- Idén már 61 ember veszítette életét...
- Három jármű is kiégett az éjszakai...
- Hűvös éj után napsütéses napunk lesz...
- A buszon sodort egy vidítót egy pécsi...
- Orbitális csalássorozat végére tettek...
- Hatvannégy éve kezdték építeni a...
- Szenzáció! Világbajnoki címet...
- Újabb visszaéléssel vádoltak meg egy...