Bayerék formálhatják a városképet
2009. március 15. vasárnap 20:32

A köztérrekonstrukciós projekt első ütemével kapcsolatos pályázatok elbírálását ugyan már többször is elhalasztották, de a szerdai gazdasági bizottsági ülésen talán végre eldönthetik, hol, s ki állhat neki a munkának.
Az első ütembe hét projektelem (azaz közterület) került bele, s mindegyik rekonstrukciójára külön pályázhattak a leendő kivitelezők. Így a döntés után akár az is megeshet, hogy Uránváros főterét, a Tettyei városrész első ütemét, a megyeri városrészt, a Köztársaság teret, a Kórház teret, a Rókus sétányt és a Diana teret más-más cég építheti át.
Erre ugyanakkor értesülésünk szerint kicsi az esély, hiszen - ahogy az kiszivárgott, s
Szerdán kiderül?...
Dr. Papp Judit, a kivitelezési pályázatot kiíró város címzetes főjegyzője azt mondta: határozatképtelenség maradt el két alkalommal is a bíráló bizottság ülése, ezért arra március 16-án kerítenek sort legközelebb. Ekkor sem válik azonban hivatalossá, ki építheti meg a hét közterületet, hiszen a végső döntést a közgyűlés gazdasági bizottsága hozza meg két nappal később. Amennyiben mindegyik ajánlat a becsült költségkereten belül van, legkorábban áprilisban indulhatnának meg a fejlesztések.
Igazából már március elejéig döntenie is kellett volna a bírálóbizottságnak, ám mindez már két alkalommal is elmaradt. Hiánypótlásra szólították fel ugyanis egyik-másik kivitelezőt, mondván, pályázatuk valami miatt nem az igazi, ezért dolgozni kell még a részleteken.
Akármi is lesz a végeredmény, még e hónapban megtudjuk, ki kapja azt a megtiszteltetést, hogy (minden bizonnyal minőségi, időtálló és gyors munkájával) évtizedekre meghatározza Pécs egyik-másik szegletének arculatát.
Képünkön: Megyer városrész megújításának látványterve.
K. Z. - Fotó: Pécs2010.hu
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Eltűnt egy 31 éves pécsi nő, elindult...
- Részeg siheder rendezett ámokfutást...
- Idős pécsi házaspár életét mentette...
- Egy falu kerül ma a NAV baranyai...
- Lángoló autó miatt áll a forgalom egy...
- Meghosszabbították a nemzeti petíció...
- Több mint tizennyolcezren...
- Így vert át a palánkon egy pécsi...
- Van ugyan biciklis futár Pécsett, de...
- Újabb öt kicsivel bővült a pécsi...

