Baromfitoll-hulladékból készült szigetelőanyag Siklóson
2017. január 31. kedd 15:04
Külső homlokzat- és födémszigeteléshez is használható az a két baromfitoll-hulladékból előállított - magyar szabadalmat jelentő - szigetelőanyag, amelyet egy 2014 augusztusában indult kutatás-fejlesztési program keretében hoztak létre - hangzott el a projekt keddi zárórendezvényén, Siklóson.
Az eseményen közölték: a konzorciumot vezető siklósi Bern Építő Zrt. három másik magyar és egy norvég szervezettel együtt indított kutatási projektet e veszélyes hulladék építőipari szigetelőanyagként történő újrahasznosítására.
Az MTI-nek eljuttatott tájékoztató szerint évente mintegy tízezer tonna baromfitoll keletkezik Magyarországon. E melléktermék 90 százalékát - költséges és környezetkárosító módon - elégetik - hangsúlyozták.
Major József, a szabadalom tulajdonosa és a konzorciumban résztvevő EU PCM Nonprofit Kft. ügyvezetője a projektzárón kifejtette: a prototípus-kutatásban 1500 különböző kísérletet végeztek, az előállított termékek több mint 90 százalékát egész és darált baromfitoll képezi és kilenc - köztük a polifarbe nevű - adalék biztosítja azok statikai szilárdságát, a tűzállóságát, illetve a kártevők, rovarok elleni védelmét.
A tollkarton elnevezésű külső homlokzati hőszigetelő, és a tollfa nevű, belső hő- és hangszigetelő termék szigetelő hatása mellett környezetvédelmi jelentősége is óriási - tette hozzá.
Az ezek gyártásához szükséges manufakturális gyártósor létrehozása a Bern Építő Zrt. feladata volt - emelte ki az írásos összefoglaló a Norvég Alapból több mint 235 millió forintos támogatásban részesült projektről. Major József kitért arra is, hogy a prototípus-kutatást követően a hosszú távú cél a tömeggyártás és a nemzetközi piacra lépés, amelyet a termék gazdaságossága és környezetvédelmi értéke indokol.
Ismertetése szerint a magyarországi hőszigetelési piac évente átlagosan 15-20 millió négyzetméternyi felületet fed le. Az országban keletkező összes baromfitoll-hulladék e technológiával történő feldolgozása esetén évente mintegy 1,5-2 millió négyzetméterrel részesülhetne a piacból - tette hozzá.
A kutatás-fejlesztésben még az ÉMI Nonprofit Kft., a Peter's Paplan Kft. és az ID Norway AS vett részt.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Befejeződött az építkezés, kétszer...
- Csaknem végzett két testvér egy...
- Ragadozók tízezreit telepítették...
- Új főszponzor: dől a lé a Fradinál!
- Hargitai János: Baranya egyetlen...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Új arcok bukkanak fel a...
- Megszólal a Bolyai ösztöndíjból...
- Egyre hűvösebbre fordul, a szél is...

