Baranyában is vége a földárverésnek, a legtöbbet egy Pécshez közeli területért fizettek
2015. december 24. csütörtök 09:30
A „Földet a gazdáknak!" program keretében Baranya megyében november 23-án kezdődött meg a Magyar Állam tulajdonába tartozó, három hektár feletti, kijelölt földterületek értékesítése. Az utolsó árverési napot december 23-án tartották Baranyában. Volt olyan földterület, amely a kikiáltási ár ötszöröséért kelt el.
Az árveréseket sikeresen bonyolította le a Baranya Megyei Kormányhivatal, írta közleményében dr. Horváth Zoltán kormánymegbízott.
A licitálások megszervezésében és lebonyolításában a kormányhivatal részéről 56 munkatárs vett részt, árverésvezetőként, jegyzőkönyvvezetőként, regisztrációs munkatársként, koordinátorként, illetve információs munkatársként.
Baranya megyében a 2015. november 23-a és december 23-a közötti időszakban összesen
473 földterületre lehetett licitálni. Az árverésekre Pécsett, a Baranya Megyei Kormányhivatal Kodó dülő 1. szám alatt található épületében került sor, ahol párhuzamosan két külön helyiségben zajlottak a licitálások. Minden héten hat árverési napot tartott a kormányhivatal.
A meghirdetett állami földrészletek összterülete a 473 árverésre kijelölt ingatlan vonatkozásában 8081 hektár. Az ingatlanok kikiáltási ára összesen 9.574.200.000 Ft volt, a licitek során kialakult vételárakat összesítve 7.667.375.000 forintért keltek el a baranyai földek.
A legtöbbet - 262 millió forintot - egy, a Pécsi járásban található földterületért fizettek. Volt olyan föld, amely a kikiáltási ár ötszöröséért talált gazdára.
Az árverésekre az elmúlt hetek során összesen 556 fő árverésre jogosult regisztrált. A lefolytatott 473 árverésből 365 volt eredményes. Összességében elmondható, hogy Baranya megyében zökkenőmentesen zajlottak a licitek és sikeresen zárult az árverési időszak, zárul a közlemény.
Forrás: Baranya Megyei Kormányhivatal
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Már csak néhány gólyafészek lakatlan...
- Ingyen parkolhatunk Pécsett a hosszú...
- Egyre melegebbre fordul, csodás napok...
- Ilyen volt az 1986-os május elseje...
- A strandok többségében május második...
- Egy méter alá csökkent a Duna...
- Megszólal a Bolyai ösztöndíjból...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- Kóstoló az erdőkből: a már jól ismert...
- Czakó Anita, a pécsi növényorvos...

