Baranyában hét párt állított megyei listát
2014. szeptember 10. szerda 14:24
Baranya megyében hét párt területi listáját vették nyilvántartásba az októberi önkormányzati választásra - tájékoztatta a megyei területi választási iroda vezetője szerdán az MTI-t.
Göndöc András elmondta: a területi választási bizottság kedden kisorsolta a listák sorrendjét. Első helyen a Fidesz-KDNP szerepel, amelyet a Jólét És Szabadság Demokrata Közösség, az Együtt-A Korszakváltók pártja, a Jobbik, a Nyugdíjasok Baranya Megyei Képviselete, az MSZP, az LMP és a Demokratikus Koalíció (DK) követ.
Hozzátette ugyanakkor, hogy a Jólét És Szabadság Demokrata Közösség listáját nem vették nyilvántartásba, mert a választási bizottság szerint nem gyűjtötte össze a szükséges 985 érvényes ajánlást. A szervezet csak abban az esetben szerepelhet a szavazólapon, ha péntek 16 óráig fellebbez, és ennek helyt adnak.
A Nemzeti Választási Iroda honlapja szerint Baranyában a megyei önkormányzati választáson a jelenlegi állás szerint a hét nyilvántartásba vett párt listáján 128 jelölt szerepel: a Fidesz-KDNP 56, az MSZP 21, a DK 18, a Jobbik 16, az Együtt és az LMP 8-8, a nyugdíjasok képviselete egy jelöltet indít a 19 tagú megyei közgyűlés mandátumaiért.
A Fidesz-KDNP listáját Nagy Csaba, az MSZP-ét Nagy Attila, a DK-ét Sütő László, a Jobbikét Szőcs Norbert, az Együtt-ét Berkecz Balázs, az LMP-ét Angyal Károly Tibor vezeti, a nyugdíjas szervezetet pedig Matis Géza József képviseli.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Meleg, napsütéses nap vár ránk szombaton
- Ha bajba kerül az Adrián, magyar...
- Állatorvosi ügyelet a hétvégén...
- Buszok járnak a vonatok helyett...
- Hatalmasat bukta lett a vége egy...
- Tűzhelyen felejtett olaj miatt...
- Kétnapos búcsúra várják a híveket a...
- Több mint száz épületben pusztítottak...
- Hatcsöcsű, Junoszty, Százéves: nagyon...
- Orbán Viktor: a magyarok pénzének...