Bánki Erik hazajön a nyáron, de kitölti EP-mandátumát
2013. április 15. hétfő 16:12
Megtartja európai parlamenti képviselői mandátumát Bánki Erik (Fidesz), aki nyártól Budapestről fog ingázni Brüsszelbe a bizottsági és parlamenti ülésekre.
A Mohácsi Újság vasárnap írt arról, hogy nem tölti ki mandátumát Brüsszelben a tavaly óta ott dolgozó, 2010-ben a Fidesz baranyai listáján országgyűlési képviselőnek választott regionális politikai igazgató, Bánki Erik.
A politikus az internetes lapnak adott interjújára utalva hétfőn az MTI-nek jelezte: nem fordult meg a fejében, hogy visszaadja mandátumát. Mint ismertette, már akkor azt a döntést hozta családjával, hogy egy év után hazaköltözik Brüsszelből, amikor tavaly átvette Áder János helyét az európai parlamentben, amikor a politikus köztársasági elnök lett.
"Miután már az elején tudtuk, hogy 2013 ősze a választásokra való felkészülésről, a kampányról szól, úgy állapodtunk meg, hogy egy év után nyáron hazaköltözünk és utána Budapestről fogok kijárni Brüsszelbe" - fogalmazott Bánki Erik, hozzátéve: a portálnak is erről nyilatkozott, de arról nem volt szó, hogy a hazaköltözéssel a mandátumát is visszaadná.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Idős pécsi házaspár életét mentette...
- Orbán Viktor szerint baj van a...
- Jönnek-mennek a felhők, de napsütés...
- Várják a jelentkezőket a Virágos...
- Garázdaság és kábítószer birtoklása...
- Mi történhetett öt nap alatt Péterffy...
- Rendőrlámpát Nagyárpádnak!...
- Rengeteg az ismeretlen ismerős
- Pogány a bázisa a MOL megbízásából...
- Csodás égi jelenségeknek lehetünk...

